Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786
namitgondolsz.hu | namitgondolsz.hu

Felelősek vagyunk-e azért, hogy mit hiszünk?

Russell Eugene Weston, Jr. 1998. július 24-én megkísérelt betörni a Fehér Házba, és megölt két rendőrt. Tettét azzarussell-westonl indokolta, hogy le akarta állítani a Rubin Műholdrendszert, amelyet elmondása szerint ő maga fejlesztett ki, amikor a NASA-nál dolgozott. A műholdrendszer azonban, amely képes visszafordítani az időt, a kannibálok kezébe került, akik minden idők legpusztítóbb járványát akarták rászabadítani az emberiségre, így nem volt választása: be kellett hatolnia a Fehér Házba, kerül, amibe kerül.

Dr. Fritz Klein, aki Auschwitz és Bergen-Belsen tábori orvosa volt, fritz-kleinarra a kérdésre, hogy tevékenységet hogyan egyezteti össze a hippokratészi esküvel, ezt válaszolta: „A hippokratészi eskü arra kötelez, hogy az üszkösödő vakbelet az emberi testből kimetsszem. A zsidók az emberiség üszkösödő vakbele. Ezért metszem ki őket.”

Westont, akit már korábban paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, nem állították bíróság elé, és azóta is elmegyógyintézetben van, míg Kleint felakasztották. Ebben az esetben a jogi felelősség összhangban van az erkölcsi felelősséggel: az elmebetegnek nincs erkölcsi felelőssége, a náci orvosnak van.

A náci orvost nem menti fel a felelősség alól, hogy nézetei döbbenetesen tévesek. Való igaz, hogy a tévedés bizonyos esetekben mentesít a felelősség alól. Ha a boltban frissen vásárolt, nem lejárt szavatosságú paradicsomlé történetesen mérgezett, és te megmérgezed vele a családod, akkor gyötörhet ugyan az önvád, de nem vagy felelős, hiszen nem tudtad, hogy mérgezett. Honnan a csudából tudhattad volna? De ha a paradicsomlé azért mérgező, mert rég lejárt a szavatossága, akkor bizony felelős vagy. Miért nem nézted meg a dátumot? E két példa azt mutatja, hogy különbség van vétkes és vétlen tévedés között, és csak a vétlen tévedés mentesít az erkölcsi felelősség alól. Ez meg is magyarázza, mi a különbség az elmebeteg és a náci orvos között. Weston vétlen, mert elmebetegsége miatt képtelen volt racionálisan gondolkodni. A náci orvosnak nincsen ilyen mentsége.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Azt, hogy mit hiszünk, csak közvetve befolyásolhatjuk, ti. azáltal, hogy milyen információkat szerzünk be, s hogy ezeket milyen alaposan mérlegeljük. Ha a lejárt szavatosságú paradicsomlével megmérgezed a családot, akkor azért róható fel neked a tévedés, mert nem szereztél meg egy releváns és könnyen hozzáférhető információt. Csak rajtad állt, hogy megnézed-e a szavatossági időt, és simán megnézhetted volna. Hiteink tartalmát azonban nem befolyásolhatjuk közvetlenül: nem tudjuk azt hinni, amit akarunk. Mondjuk egymillió eurót ígérek neked, ha elhiszed, hogy a Holdon vagy. De hiába akarnád ezt hinni. Akárhogy is próbálod, nem fog menni.

A kérdés a náci orvos esetében az, miért is vétkes a tévedéséért. Nem könnyű felmutatni olyanfajta mulasztást, mint amikor nem nézed meg a szavatossági időt. Nyilvánvalóan szembehelyezkedett az erkölcsi hagyománnyal. De valamilyen hagyománnyal szembehelyezkedni önmagában nem ismeretelméleti vétség. Vitathatatlan, hogy figyelmen kívül hagyta sokak véleményét. De ez sem ismeretelméleti vétség. (Gondolj bele: mindnyájan elutasítunk egy sor hagyományt, és semmibe veszünk sok véleményt.) Egyáltalán nem világos, hogy bármilyen ismeretelméleti vétket elkövetett volna. De ha egyszer nem vétkes a tévedésért, amely tetteit motiválja, akkor nem terheli erkölcsi felelősség sem.

De hát igenis terheli! Akkor hogy is van ez? Na, mit gondolsz?

William Alston és Neil Levy nyomán

Vallásos hit mint kockázatkezelés?

Lehet-e hinni Istenben elégséges bizonyítékok nélkül? Hajlamosak lennének rávágni, hogy nem: bizonyítékok nélkül semmiben sem szabad hinni, sem Istenben, sem abban, hogy nyersz a lottón. De biztos, hogy ez az ismeretelméleti elv helyes?

Vegyünk egy gátlásos kamaszt, aki első randevújára készül, és a lány nagyon tetszik neki. Semmiféle bizonyítéka nincs arra nézve, hogy a randi jól fog sikerülni. Rosszul teszi, ha mégis azt hiszi? Nem! Ha ezt hiszi, felszabadultabban fog viselkedni, s így sokkal valószínűbb, hogy a randi tényleg jól fog sikerülni.

A dolgot nézhetjük így. Adott egy kijelentés és a tagadása, s ebben a pillanatban még egyiket sem hiszed. A kérdés nyitott számodra. Nem azért, mert még nem gondolkodtál el rajta, hanem mert nincsenek perdöntő bizonyítékaid egyik lehetőség mellett sem. Mármost hiteink kialakításánál két dologra kell törekednünk: ne higgyük azt, ami hamis és higgyük azt, ami igaz. Az az elv, hogy semmit ne higgyünk elégséges bizonyíték nélkül, biztos recept a hamisság elkerülésére, de követésének az az ára, hogy esetleg nem hiszünk bizonyos igazságokat. Ilyenkor mérlegelnünk kell, hogy mi jelent nagyobb veszélyt, ha hamisságot hiszünk, vagy ha elmulasztjuk az igazat hinni. A gátlásos kamasz helyesen dönt, ha bevállalja a hamisság kockázatát, mert a kockázatot ellensúlyozza a sikeres randi reménye.

Az Istenben való hit azért némileg más tészta: a randi sikerében való hit hozzájárulhat a randi sikeréhez, de az Istenben való hit hajszállal sem növeli annak a valószínűségét, hogy Isten létezik.

will to believeAkkor vegyünk egy másik példát. Rendes állásod van, de megtalál az egyszer az életben adódó nagy lehetőség: a munka, amire mindig is vágytál. Sajnos nem tudod, fog-e menni. Simán lehetséges, hogy a próbaidő után lapátra tesznek, s akkor ott állsz majd állás nélkül. És muszáj döntened: ha vacillálsz, más kapja meg. Csak akkor érdemes felmondanod, és bevállalni az álommelót, ha azt hiszed, hogy menni fog. Érdemes elhinned ezt? Ebben a helyzetben fel kell mérned a kockázatokat. Mi a veszélyesebb: ha tévesen hiszed azt, hogy bejön az álommeló, vagy ha nem hiszed ezt, holott bejönne, vagyis ha elmulasztod elhinni az igazat? Ebben esetben nem feltétlenül hiba elégséges bizonyíték nélkül azt hinni, hogy bejön. Neked kell elvégezned a kockázatelemzést, és dönthetsz úgy, hogy megéri bevállalni a tévedés kockázatát az igazság reményében.

Ez azt sugallja, hogy amennyiben

  • nyitott kérdésről van szó, vagyis a két lehetőség egyformán hihetőnek tűnik számodra,
  • a döntés fontos: nagyon sok múlik azon, hogy mit hiszel,
  • rá vagy kényszerítve a választásra: nem várhatsz amíg olyan bizonyítékokra teszel szert, amelyek eldöntik a kérdést,

akkor nem ésszerűtlen elégséges bizonyítékok hiányában hinned valamit.

Ezek a feltételek pedig az Istenben való hit esetében is fennállnak annak a számára, aki nem meggyőződéses ateista. (Az ateista számára a kérdés nem nyitott.) Ennélfogva nem ésszerűtlen Istenben hinni, még ha létezése mellett nincs is elégséges bizonyíték. Már amennyiben helyes ez a gondolatmenet. De vajon helyes-e? Na, mit gondolsz?

William James nyomán

Mari és a paradicsom, avagy mi marad ki a fizikából

Mari zseniális tudós, aki valamilyen különös okból egész életét egy fekete-fehér szobában töltötte. Fehér tányérból, fekete evőeszközökkel szürke ételeket evett, fekete-fehér filmeket nézett, még a számítógépének a monitorja sem színes. Mari kutatási területe a neurofiziológia, közelebbről, ironikus módon, a színek észlelése. Mivel az internetenff laboratórium keresztül gond nélkül kommunikál kollégáival, nincs híján sem adatoknak, sem szakirodalomnak, s idővel mindent feltár a színek észleléséről, amely tág értelemben fizikai tudásnak lenne tekinthető. Tudja, hogy milyen hullámhosszú elektromágneses sugárzást érzékelnek az emberek színként, milyen hullámhossz milyen színnek felel meg, hogy milyen receptorsejtek vannak a szemben, s azok milyen hullámhosszakra érzékenyek, hogy hogyan jut el a receptorsejtektől az információ a látókéregbe, hogy pontosan milyen mechanizmusok révén alakul ki az a benyomás, amelyek révén az emberek a látott színekről nyilatkoznak, stb.

Miután mindent megtudott a színérzékelésről, ami fizikai, kiengedik a fekete-fehér szobából. Mi történik, amikor először pillant meg valami színeset, mondjuk egy paradicsomot? Nyilván nagyon elcsodálkozik, de számunkra ennél paradicsomérdekesebb az, hogy minden bizonnyal megtanul valamit újat. Most már tudja, milyen is pirosat látni. Azt természetesen eddig is tudta, hogy a paradicsom piros, mint ahogy azt is, hogy milyen neurofiziológiai jellemzőkkel írható le, aki pirosat lát. De ha valóban megtanult valami újat, akkor ez a tudás nem valami fizikaira vonatkozik, hiszen feltételeztük, hogy birtokában van a színérzékeléssel kapcsolatos teljes fizikai tudásnak. A fizikai leírásból ezek szerint valami kimaradt. Annak az állapotnak, amelyben valaki pirosat lát, nem csak fizikai jellemzői vannak, hanem nem-fizikai jellemzői is. Amiből az következik, hogy vannak nem-fizikai tulajdonságok.

Hogy félre ne értsük: az a tulajdonság, amelyről Mari tudomást szerzett, nem abban az értelemben nem-fizikai, hogy vizsgálata nem tartozik a fizika kutatási területéhez. Ez utóbbi értelemben a dinoszauruszok sem fizikaiak, hiszen a fizika szakosoknak nincs olyan tantárgya, hogy a Kvantumdinoszaurisztika alapjai. A pirosat látás azon jellemzője, melyről Mari a szobából kilépve tudást szerzett, abban az értelemben nem-fizikai, hogy nem fejezhető ki még a legbonyolultabb fizikai leírással sem. Valami olyasmi, ami fizikailag nem ragadható meg, és ezért  a dolgok másmilyen rendjébe tartozik. Vagyis, ha az érv helyes, van valami a szó szigorú értelmében nem fizikai. De biztosan helyes az érv? Na, mit gondolsz?

Frank Jackson nyomán

Irány a létminimum?

A folyóparton sétálva megpillantasz egy fuldokló kisgyereket. Nem vitás, mit kell tenned. Begázolsz a folyóba, és kimented. Ha nem így teszel, rohadt alak vagy. Ódivatúan, ám pontos fogalmazva, erkölcsi kötelességed kimenteni.

singer 1  A jótékony célú adakozást legtöbben nem szoktuk kötelességnek tekinteni. Ha támogatod a szegényeket, betegeket, hátrányos helyzetűeket stb., az derék dolog, de ha nem támogatod, attól még lehetsz rendes ember. Biztos azonban, hogy helyesen gondoljuk, hogy a jótékonykodás csupán érdem, nem pedig kötelesség?

Induljunk ki abból a kérdésből, hogy miféle erkölcsi elv alapján véljük úgy, hogy a fuldokló kisgyermek kimentése kötelesség. Íme egy esélyes  jelölt:

(E)       Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni.

Úgy tűnik, (E) nem szab ki ránk teljesíthetetlen kötelezettségeket. Ha kerekesszékes vagy, és nem tudod megmenteni a kisgyereket, ez nem kötelességed. Ha biztonsági szakértő vagy, és éppen telefonon instruálod a paksi atomerőmű munkatársait egy rendkívül súlyos válsághelyzet elhárítása érdekében, senki nem veti a szemedre, ha nem szakítod félbe a beszélgetést.

Való igaz, hogy (E) követése olykor áldozatokkal jár. Ha kimented a gyermeket, összevizezed a ruhádat, és talán jól meg is fázol. Az elv azonban nem kötelez ésszerűtlen áldozatokra. A kisgyerek labdájáért nem kell begázolnod a vízbe. Ha elveszti a labdáját, az rossz ugyan, de nem nagyon nagy rossz. És ha valami nagyon rosszról van szó, az is felment megakadályozásának kötelezettsége alól, ha ezzel komoly erkölcsi áldozatot hoznál. Mondjuk módodban áll a lebukás veszélye nélkül megmérgezni az egészségügyi minisztert, s ezzel megakadályoznád annak a törvénynek a benyújtásában, mely több száz gyógyítható beteget foszt meg a gyógyulás lehetőségétől. (E) alapján mégsem kötelességed megmérgezni a minisztert. Még egy igen nagy rossz elkerülése érdekében sem kell gyilkossá válnod. Összefoglalva, (E) ésszerűnek tűnik.

Akkor most tegyük fel, hogy moziba akarsz menni. A jegy 1500 Ft. Ha ezt odaadod egy szegénynek, akkor lehetővé teszed, hogy ennivalóhoz jusson, vagy hogy kiváltsa a gyógyszerét, stb. (E) szerint ezért kötelességed ezt a pénzt odaadni, hiszen ezt módodban áll megtenni, nem jár erkölcsi áldozattal, és valami nagyon nagy rosszat akadályozol meg vele.

OK, odaadtad – most mellékes, hogy egy koldus kezébe adtad, vagy egy jótékonysági szervezetnek juttattad el. Tehát 1500 mínusz. De te még mindig moziba akarsz menni, és pénzed is van még. singer 2Ám a jegyre szánt 1500 Ft-ot az iménti okból megint csak adakozásra kell fordítanod. Meg a következő 1500-at is. És így tovább. Most már láthatod, mire fut ki a gondolatmenet. Mindaddig adakoznod kell, amíg adakozni tudsz. Csak azután hagyhatod abba, amikor leküzdötted magad valahova a létminimum közelébe. Ráadásul, ha csakugyan így teszel, még csak nem is tekintheted magad áldott jó embernek, afféle földi szentnek, hiszen (E) alapján csupán a kötelességed teljesíted.

Ha most nem határozod el, hogy irány a létminimum, akkor az érv nem győzött meg. De mi lehet vele a baj? Vagy talán mégis inkább irány a létminimum? Na, mit gondolsz?

Peter Singer nyomán

 

Nincsen idő?

Azt, hogy a dolgok időben léteznek, kétféleképpen szoktuk elgondolni. (A) A múlt, jelen és jövő révén. Ami most még jövő, egyszer csak jelen lesz, azután meg múlt. Ancsának holnap lesz a szülinapja, eltelik egy nap, és megünnepeljük, aztán még egy nap, és már el is múlt a születésnapja. (B) Az előbb és később révén. Bea előbb tölti be 18-at, mint Csilla, Csilla később tölti be a 18-at, mint Bea.

mctaggart1Ez a kétféle elképzelés nem vezethető vissza egymásra. Egy eseményt bármilyen más eseménytől függetlenül lokalizálhatunk a múltban, a jelenben vagy a jövőben: a helye nem attól függ, hogy mi van előbb vagy később. Megfordítva: az, hogy egy esemény korábbi egy másiknál, nem határozza meg, hogy múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeli.

Kezdjük (A)-val. Vegyünk az egyszerűség kedvéért egy pillanatnyi eseményt, mondjuk azt, hogy a futár becsenget az interneten megrendelt kütyüvel. Természetesen ez nem tartozhat egyformán a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz: a futár vagy már csengetett, vagy éppen most csenget, vagy csak a jövőben fog csengetni. Másfelől azonban mégis hozzátartozik mindháromhoz. Bármilyen múltbeli eseményre igaz, hogy volt jövőbeli és jelenbeli is. Ugyanígy, bármilyen jelenlegi eseményre igaz, hogy jövőbeli volt, és múltbeli lesz. Ebben nincs ellentmondás. Hogy a három szegmens melyikébe tartozik, azon múlik, hogy honnan nézzük. Például: más a múltbeli jelen, a jelenbeli jelen, és a jövőbeli jelen. De ezekre a bonyolultabb időmeghatározásokra ugyanaz igaz, mint az egyszerűekre: valami nem lehet egyszerre múltbeli jelen, jelenbeli jelen és jövőbeli jelen. De ha bármelyik időmeghatározás igaz egy eseményre valamely időpontban, akkor az összes többi igaz rá, noha más időpontokban. Ami most múltbeli múlt, az volt jelenbeli múlt, jövőbeli múlt, továbbá múltbeli jelen, jelenbeli jelen, stb. Vagyis az, hogy mely időmeghatározások állnak egy eseményre, megint csak azon múlik, hogy honnan nézzük. Más a múltbeli jelen a jelenben, a jelenbeli jelen a jelenben, és a jövőbeli jelen a jövőben. A kezdeti három időszegmensből kilenc (M/Je/Jö-beli M/Je/Jö), majd huszonhét (M/Je/Jö-beli M/Je/Jö a M/Je/Jö-ben).

Ezzel azonban elindul egy végtelen regresszus. Ahhoz, hogy egy eseményt besoroljuk a múltba, a jelenbe vagy a jövőbe, szükségünk van egy vonatkoztatási pontra. Aminek besorolása újabb vonatkoztatási pontot követel meg, és így tovább. Következésképpen, egy esemény időbeli helye (A) módon soha nem határozható meg.

„De hát” – mondhatná valaki –, „feleslegesen bonyolítjuk túl a dolgokat. Minden egyes esemény három részre osztja fel az időt: ami korábbi, az a múlt, ami későbbi, az a jövő, amelyik se nem korábbi, se nem későbbi az a jelen. A kütyü megrendelésének más események tartoznak a múltjába, a jelenébe, és a jövőjébe, mint a kütyü megérkezésének. Ennyi az egész.”

Igaz. De ekkor már nem (A) módon gondolkodunk az időről, hanem (B) módon – figyeljünk csak a kurzivált kifejezésekre! Ha így teszünk, úgymond alaposan méretre vágjuk a múltat, a jelent és a jövő. Csak valamilyen eseményhez képest beszélhetünk múltról, jelenről és jövőről. Múlt mindaz, ami előbbi, jövő mindaz, ami későbbi, jelen pedig mindaz, ami se nem korábbi, se nem későbbi.

A baj az, hogy ha az időt úgy fogjuk fel, mint amit az előbb és a később strukturál, akkor az időbeli létezés ugyanolyan, mint a térbeli létezés. Semmi nincs egyszerűen keleten. Magyarországról nézve Japán keleten van, Hawaiiról nézve nyugaton, Japánból nézve pedig se nem keleten, se nem nyugaton.

Csakhogy ebben van valami aggasztó. A térben tetszés szerint mozoghatunk: mehetünk keletre, és mehetünk nyugatra. Az időben azonban egy irányban mozgunk. (Ez még akkor is igaz, ha az időutazás fizikailag lehetséges – ld. http://namitgondolsz.blog.hu/2014/10/04/elore_a_multba_125 Miközben az időutazó visszatér a múltba, ő maga öregszik.)

Ami még rosszabb, a pusztán az előbb és később által rendezett időből valami nagyon fontos kimarad az idővel kapcsolatos tapasztalatunkból. Már előre rettegsz a Vámpír professzornál teendő vizsgádtól. Amikor befejezted, megkönnyebbülsz: hála Istennek, túl vagyok rajta. De nem attól rettegsz, amikor a vizsga később van, mint a könyvek fölötti gyötrődés. Attól rettegsz, ami a jövőben vár rád. És nem is attól könnyebbülsz meg, hogy a vizsga befejezése később van, mint a vizsga kezdete. Attól könnyebbülsz meg, hogy kész, vége van, immár a múlthoz tartozik. Reményeink, félelmeink, örömeink és bánataink nem az előbb és később által strukturált időhöz kötődnek, vagy az egyes eseményekhez képest definiált jövőhöz, jelenhez és múlthoz, hanem az önmagában vett jelenhez, múlthoz és jövőhöz.

Összegezzük, mire jutottunk. mctaggart2Ha az időről (A) módon gondolkodunk, végtelen regresszushoz jutunk. Ha pedig (B) módon, akkor nem ragadjuk meg az idő azon sajátosságait, amely a tértől megkülönbözteti. Nem az következik ebből, hogy az idő, ahogyan el szoktuk gondolni, valójában nem is létezik? Na, mit gondolsz?

 

  1. M. E. McTaggart nyomán

Kié legyen a gyermek?

Clark és Lois szeretik egymást, boldog házasságban élnek, és nagyon szeretnének gyereket. Sajnos Lois bizonyos egészségügyi problémák miatt nem alkalmas a gyermek kihordására. Szerencsére közös jó barátjuk, Martha, aki mélyen átérzi fájdalmukat, vállalja, hogy kihordja gyermeküket. Nem béranyaságról van szó: Martha nem kap pénzt a terhességért és a szülésért (legfeljebb a terhességgel összefüggő költségeit térítik, a gyógyszert és az orvosi számlákat). Hála a korszerű reprodukciós technikáknak, nem okoz gondot Lois petesejtjét Clark ivarsejtjével in vitro megtermékenyíteni, majd a megtermékenyített petesejtet beültetni.surrogacy

  1. eset. Telik-múlik az idő, s a terhesség előrehaladtával Martha egyre inkább anyai érzelmeket kezd táplálni a megszületendő gyermek iránt, s mikor megszüli, nem akarja Clarknak és Loisnak átadni.

Mire hivatkozhat Martha?

(M1) Én szültem meg.

(M2) Én figyeltem minden mozdulatát. Én voltam boldog, ha vígan rugdalódzott, és én aggódtam, ha túl hosszú ideig nem mozdult meg. Egyszóval én fektettem bele a több érzelmi munkát. A válás alkalmával is annak ítélik a gyermeket, aki valóban törődött vele.

(M3) Én viseltem el a terhesség összes kényelmetlenségét. Én küszködtem azzal, hogy alvásra alkalmas pozícióba tornázzam magam, nekem kellett rossz napokon állandóan a vécére rohangálnom, és akkor a kihagyott fitneszről nem is beszélek. Én hoztam érte a több áldozatot.

Mire hivatkozhat Clark és Lois?

(CL1) A gyermeknek genetikailag mi vagyunk a szülei.

(CL2) A gyermek a mi szándékunkból született meg. Nem Martha akart gyereket, hanem mi.

  1. eset. Telik-múlik az idő, s Martha terhességének előrehaladtával Clark és Lois kapcsolata megromlik. Mikor benyújtják a válókeresetet, már kicsúsztak abból az időszakból, amelyen belül a művi abortusz engedélyezett. Mire a baba megszületik, már el is váltak, és új párra is találtak. Clark azt akarja, hogy gyermekének genetikailag is új párja legyen az anyja. Lois párjának pedig több gyermeke is van, akiket Lois imád, s nem érzi úgy, hogy szüksége lenne még egy gyermekre, aki az ő génjeit hordozza. Martha mindkettőjükben csalódott: úgy érezi semmibe vették az áldozatát. Amikor a gyermek megszületik, kijelenti, hogy esze ágában sincs felnevelni. Hogy a dolog még rosszabb legyen, a gyermek olyan fogyatékosságokkal jön a világra, melyek miatt nincs, aki örökbe fogadná. De ha egyszer megszületett, valakinek csak gondoskodnia kell róla. Ki legyen az?

Martha: Nem én!

(M1*) Én csak megszültem.

(M2*) Ők azok, akik gyereket akartak. Nekem ez az egész eszembe se jutott volna.

Lois: Nem én!

(L1*) Csak genetikailag származik tőlem.

(L2*) Nem én szültem meg. Soha nem voltam vele abban a mély, intim kapcsolatban, ami anyává tenne.

Clark: Nem én!

(C1*) Én itt, kérem szépen, egyszerű spermadonor vagyok.

Mi lenne a helyes döntés az 1. esetben? Mi a 2. esetben? Mihez kezdünk azzal, hogy a 2. esetben a felek (részben) azzal érvelnek saját álláspontjuk mellett, amivel az 1. esetben az ellentétes álláspont mellett érveltek? Na, mit gondolsz?

Ha igaz a matek, honnan tudhatjuk?

Íme két széles körben elfogadott megállapítás a matematikáról.

(1)       A matematikai mondatok igazsága, ugyanúgy mint a többi mondat igazsága, a mondat szerkezetén, a benne szerepelő szavak jelentésén és a tényeken múlik.

(2)       Van matematikai tudásunk. Valóban tudjuk, hogy 2+2=4, hogy végtelen sok természetes szám van, stb.

Vajon lehet-e mind a kettő igaz?

Kezdjük (1)-gyel. Vegyünk egy közönséges és egy matematikai mondatot.

(a)        Van olyan nagyváros, amely régebbi New Yorknál.

(b)       Van olyan tökéletes szám, amely nagyobb 17-nél.

Mindkét mondat szerkezete az alábbi sémát követi:

Van olyan FG, amely R viszonyban áll a-val.

Az ilyen szerkezetű mondatok abban az esetben igazak, ha az F tulajdonságú G-k valamelyike R viszonyban van egy bizonyos a dologgal. A különbség a két mondat között csak annyi, hogy az (a)-ban és (b)-ben szereplő szavak más tulajdonságokat, viszonyokat és dolgokat jelölnek.

benacerraf1 De ez a különbség fontos: a matematikai dolgok és tulajdonságok absztraktak szemben a közönséges dolgokkal. Nincs téridőbeli pozíciójuk, és nem vesznek részt oksági kapcsolatokban. Az 5 nincs sem Pesten, sem Budán, sem Európában, sem Amerikában. Az 5 nem eszik és nem iszik, de őt sem eszik vagy isszák. Amit pedig fel lehet írni a táblára és le lehet törölni a tábláról, az nem az 5, hanem az 5-öt jelölő jel.

Térjünk rá (2)-re. Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a tudás megszerzéséhez megfelelő képességekre van szükség. A megismerési képességek kialakulását evolúciós úton magyarázzuk. Fejlett térlátásunk akkor alakult ki, amikor még a fák ágai között ugrándoztunk. Aki jobban becsülte meg a távolságokat, nem pottyant le, előbb érte el a banánt, stb., s így inkább hagyott hátra utódokat. Így a szelekciós nyomások a jobb térlátás irányába kormányozták azt a főemlős populációt, amelyből származunk. Persze ez még inkább csak egy magyarázat vázlata, s talán nem is ez a helyes magyarázat, de mindenesetre ilyen jellegű magyarázatra van szükség.

Csakhogy (1) nyomán oda jutottunk, hogy a matematikai mondatokat a számok, és hasonló absztrakt entitások viszonyai teszik igazzá. Nehéz elképzelni, hogy az absztrakt entitások megismerésére való képesség miféle evolúciós előnnyel járna. Egy számot nem lehet megenni, egy számmal nem lehet párzani, bár nem is fal fel bennünket.benacerraf2

Erre azt felelhetnénk, hogy legtöbb megismerési képességünk nem kecsegtet ilyen közvetlen haszonnal, hanem csak sok áttételen keresztül növeli evolúciós rátermettségünket. Pl. ha jobb vagy a hazugságok felismerésében, nagyobb valószínűséggel teszel szert magasabb státuszra a csoportban, ami anyagi előnyökkel jár. Mivel az anyagi előnyök vonzóbb partnerré tesznek, nagyobb valószínűséggel lesznek utódaid. A matematikai képességek esetében azonban ezeket az áttételeket is nehéz elképzelni. (Persze, ha jó vagy matekból, nagyobb valószínűséggel leszel bankigazgató – de hát hol voltak még bankok, amikor matematikai képességeink kifejlődtek!)

Azt is felelhetnénk, hogy a matematikai megismerés nem sajátos képességeken alapul, hanem olyan megismerési képességeken, amelyeknek igenis megvan a maga evolúciós haszna. De hát miféle megismerési képességeken? Az olyan, a tudományos megismerés során kihasznált képességeknek, mint az általános mintázatok és szabályszerűségek megragadása vagy az oksági hipotézisek felállítására való képesség, meglehet a maguk evolúciós haszna, de a matematika jelentős részben nem ilyen képességeken alapul.

Vagyis, ha alaposan utána gondolunk (1)-nek és (2)-nek, elég rejtélyesnek tűnik, hogyan lehetnek egyszerre igazak. Akkor feladjuk valamelyiket? Vagy mégis van mód az összeegyeztetésükre. Na, mit gondolsz?

Paul Benacerraf és Hartry Field nyomán