Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): Access denied for user ''@'localhost' (using password: NO) in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786

Warning: mysql_real_escape_string(): A link to the server could not be established in /home/snowc724/public_html/namitgondolsz/wp-content/plugins/statpress-reloaded/statpress.php on line 1786
namitgondolsz.hu | namitgondolsz.hu

Élménygép, avagy mi kell a boldogsághoz?

Egy reggel becsengetnek hozzád, s látogatód az Eternal Bliss Inc. munkatársaként mutatkozik be. experience-machine-1Azzal kezdi, hogy pár évvel ezelőtt részt vettél egy neurofiziológiai kísérletben, mely az Élménygép megalkotására irányult, s jutalmul rákerült a neved azok listájára, akik között kisorsolnak valakit a gép ingyenes, élethossziglan tartó használatára. Nos, éppen te lettél a szerencsés nyertes. Ha már nem emlékeznél, a gép a valóság tökéletes illúzióját kelti. Ha kibámulsz az ablakon, autók jönnek-mennek, lassan besötétedik, aztán hajnalodik, a napok hosszabbodnak, majd rövidülnek. A gép az illúziót mindig hozzáigazítja cselekedeteidhez. Ha például cukrot raksz a kávéba, érzed kezedben az izmok mozgását, ahogy a kávét kavarod, látod a kávé örvénylését, s ha megkóstolod, édesebbnek találod. De nem is az az igazán érdekes, hogy a gép által generált élmények életszerűek, hanem hogy az általad érzékelt valóságot a gép úgy alakítja, hogy igazodjon vágyaidhoz. A sör hideg lesz, a leves meleg. A főnököd nem lesz kíméletlen hajcsár; sőt, hamarosan te leszel a főnök. Ha vakrandira mész, a partnered nagyon is a kedvedre való lesz, és te is be fogsz jönni neki.

experience-machine-2

Amiatt sem kell aggódnod, hogy bele fogsz fásulni a sok kellemes élménybe, mert a gép alkalmanként kellemetlenségekben is fog részesíteni, bár csak olyan mértékben, ami szükséges ahhoz, hogy továbbra is intenzíven örülni tudjál a jó dolgoknak. Szóval olykor meleg lesz a sör, de amikor igazán hidegre vágysz, hideg lesz. És ami fontos, a gép nem valamilyen generikus, one size fits all boldogságot kínál, hanem személyre szabott boldogságot. Érzékeli, hogy milyen dolgoknak örülsz, és személyre szabott élményeket szállít. Ha a lemondás és önfeláldozás az, amitől igazán jól érzed magad, akkor bőven lesz alkalmad áldozatot hozni. Természetesen az a gondolat sem fog gyötörni, hogy ez mind csak illúzió: a gépnek ugyanis van egy okos kis memóriamódosító programja, ezért úgy fogsz majd emlékezni, hogy visszautasítottad a lehetőséget. Ami pedig a barátaidat illeti, ők nem fognak eltűnni az életedből, hiszen emlékeid alapján a gép felépíti őket. Te ugyan eltűnsz az ő életükből, de ha szeretnek, meg fogják érteni, hogy neked jobb így.

Nos, nyájas olvasó, te elfogadnád az ajánlatot?

Hogy jól megfontolhasd, tekintsd ugyanezt időben visszafelé! Szerencsés embernek mondhatod magad: barátok, szerelmek, munka, minden szuper; a fájdalom ritka és elviselhető. Aztán becsengetnek hozzád, s közlik, hogy az elmúlt éveket az Élménygépre kötve töltötted. Kiderült azonban, hogy tévedésből kötöttek rá a gépre, s most felkínálják a lehetőséget, hogy lekapcsoljanak róla, már ha akarod.

Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?

Robert Nozick nyomán

Mi lesz veled, ha többen leszel?

A hatvanas évek óta tudjuk, hogy a kérgestest (corpus callosum) átvágásával egymástól elválasztott agyféltekék olykor úgy viselkednek, mintha külön személyek vagy én-ek tartoznának hozzájuk. A bal agyféltekének pirosat mutatnak, a jobbnak kéket, majd megkérik az illetőt, hogy írja le milyen színt lát; a bal félteke által vezérelt jobb kezével pirosat, a jobb félteke által vezérelt bal kezével kéket ír. Egy pácienssel előfordult az is, hogy az egyik kezével át akarta ölelni a feleségét, míg a másikkal távol igyekezett tartani magától.

Azt is tudjuk, hogy egyetlen agyféltekével is lehet élni. Egy időben az epilepszia igen durva eseteit az egyik félteke eltávolításával kezelték, bár ehhez csak végső esetben folyamodtak, s akkor is inkább csak gyerekeknél, akiknek idegrendszere plasztikusabb és így könnyebben visszanyerik a kieső funkciókat.

Akkor most vegyünk egy esetet, amely kicsit sci-fi, de nem nagyon az. Albert, Béla és Csaba testvérek. Albert és Béla valamilyen súlyos agyi rendellenességben szenved, ami hamarosan halálukat okozná. Csaba agyának semmi baja, de egy súlyos autóbaleset következtében menthetlenné válik. Ezért a sebészek Csaba bal agyféltekéjét Albert, jobb agyféltekéjét Béla koponyájába ültetik be. Így ahelyett, hogy mindhárman meghalnának, ketten életben maradnak. De ki is?

Albert és Béla nyilván nem. A két túlélő Csaba emlékeivel rendelkezik, s bár sokat tud Albert és Béla életéről, azokra nem úgy tekint, mint a saját életére. Ha el kell mesélniük élettörténetüket, Csaba életéről fognak mesélni.

Ezen túlmenően azonban nehéz megmondani, hogyan kellene az esetről számot adnunk. A következő lehetőségeink vannak.

  1. Valójában egy személy marad meg, Csaba, akinek történetesen két teste van. Ez ütközik azzal, hogy a személyeket testek alapján szoktuk számolni, no meg azzal is, hogy a kéttestű Csaba két külön életet él.
  2. Csabából mindig is kettő volt, az egyik a jobb, a másik a bal agyféltekéhez kötődött, csak éppen korábban egy testen és egy életen osztoztak. Ez némileg arra emlékeztet, amikor a sziámi ikreket elválasztják egymástól. De ha ezt az opciót választjuk, miért ne állíthatnánk azt, hogy benned is két személy van?
  3. A műtét előtt egy személy volt, Csaba, a műtét után két személyünk van, az egyik Albert, a másik Béla testében. Ekkor azonban a műtét előtti személy, Csaba, nem azonos egyik életben maradóval sem, hiszen a személyes azonosságot tranzitívnek gondoljuk. Ez azt jelenti, ha én azonos vagyok azzal, aki ennek a blognak az októberi posztját írta, s aki az októberi posztot írta azonos azzal, aki a szeptemberi posztot írta, akkor én azonos vagyok azzal, aki a szeptemberi posztot írta. De ha ez így van, akkor a személyes azonosság valójában nem is fontos. A súlyosan sérült Csaba nyilván azért megy bele a műtétbe, hogy ami igazán fontos belőle, az megmaradjon. De ennek a megmaradásához elég a pszichológiai folytonosság, hogy legyen valaki, akinek ugyanazok az emlékei, ugyanazon tervek megvalósításán dolgozik, ugyanúgy viszonyul más emberekhez, stb. A pszichológiai folytonosság pedig a személy megszűntével is fennmaradhat.

Hogyan kellene az esetről gondolkodnunk? Te mit gondolsz?

Derek Parfit (†2017. január 1.) nyomán

Mit nem tud Lois Lane?

Bár már jó ideje nem vetítik a mozik, azért biztosan emlékszel lois-laneSuperman és Lois Lane történetére. Lois Lane a Daily Planet vagány és tehetséges riporternője, aki napközben együtt dolgozik egy Clark Kent nevezetű újságíróval. Lois Lane úgy gondolja, hogy

(1) Clark Kent meglehetősen unalmas.

Csakhogy

(2) Clark Kent azonos Supermannel.

Az azonosságra vonatkozó legalapvetőbb logikai szabály szerint, ha két dolog azonos egymással, akkor ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek. (Ha Géza azonos a portással és Géza kopasz, akkor a portás kopasz.) Így (1)-ből és (2)-ből logikailag következik, hogy

(3) Superman meglehetősen unalmas.

Lois Lane azonban cseppet sem fogadja el (3)-at, sőt nagyon is odavan Supermanért. Lois nem azért utasítja el (3)-at, mert képtelen elemi következtetések levonására, vagy hogy éppenséggel az unalmas fickókhoz vonzódik, hanem, mert nem tudja (2)-t. Eddig rendben is volnánk.

De ha jobban belegondolunk, nem is olyan könnyű megérteni, hogy miféle tudás az, aminek Lois Lane híján van. Az olyan kijelentések, hogy

(4) Superman azonos Supermannel

(5) Clark Kent azonos Clark Kenttel

tautológiák, amelyeknek semmi információtartalmuk nincs. Ezeket Lois Lane természetesen tudja.

File written by Adobe Photoshop? 5.0

File written by Adobe Photoshop? 5.0

(2) azonban nem tautológia, van információtartalma. De miben áll (2) információtöbblete (4)-hez vagy (5)-höz képest?

Első látásra talán azt gondolnánk, hogy (2) valójában azt fejezi ki, hogy a „Clark Kent” és a „Superman” kifejezések ugyanazt jelentik. Csakhogy ahhoz, hogy Lois Lane rájöjjön (2)-re nem a szavak jelentését kell vizsgálnia, hanem Clark Kent és Superman viselkedését. (Hogy a csudában van az, hogy amikor Clark Kenttel vagyok, és bajba kerülök, Clark mindig eltűnik, és egy pillanattal később már érkezik is Superman, hogy szétrúgja a rosszfiúk hátsóját?) Vagy hogy másik példát mondjunk: ahhoz, hogy megtudjuk, hogy

(6) 35 = 243,

nem a szavak jelentését kell vizsgálnunk, hanem számolnunk kell. Vagy ahhoz, hogy az ókoriak rájöjjenek, hogy

(7) Hespherus = Phosphorus

az égboltot kellett fürkészniük, nem a szótárat. Ahhoz, hogy (2)-t, (6)-ot vagy (7)-et tudjuk, nem elég a szavak jelentését ismernünk, mert személyekkel, számokkal illetve égitestekkel kapcsolatos, úgymond tárgyi tudást fejeznek ki.

De miben áll ez a bizonyos tárgyi tudás? Abban, hogy egy konkrét valaki (nevezzük akár Clark Kentnek, akár Supermannek) azonos önmagával? De ezt (4) és (5) is kifejezi!

Akkor hát mi is az, amit Lois Lane nem tud? Mi is az az információ, amit (2) kifejez, de (4) és (5) nem?

Nagyon nagy a baj! Superman, segíts!!!

Gottlob Frege nyomán

 

Felelősek vagyunk-e azért, hogy mit hiszünk?

Russell Eugene Weston, Jr. 1998. július 24-én megkísérelt betörni a Fehér Házba, és megölt két rendőrt. Tettét azzarussell-westonl indokolta, hogy le akarta állítani a Rubin Műholdrendszert, amelyet elmondása szerint ő maga fejlesztett ki, amikor a NASA-nál dolgozott. A műholdrendszer azonban, amely képes visszafordítani az időt, a kannibálok kezébe került, akik minden idők legpusztítóbb járványát akarták rászabadítani az emberiségre, így nem volt választása: be kellett hatolnia a Fehér Házba, kerül, amibe kerül.

Dr. Fritz Klein, aki Auschwitz és Bergen-Belsen tábori orvosa volt, fritz-kleinarra a kérdésre, hogy tevékenységet hogyan egyezteti össze a hippokratészi esküvel, ezt válaszolta: „A hippokratészi eskü arra kötelez, hogy az üszkösödő vakbelet az emberi testből kimetsszem. A zsidók az emberiség üszkösödő vakbele. Ezért metszem ki őket.”

Westont, akit már korábban paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, nem állították bíróság elé, és azóta is elmegyógyintézetben van, míg Kleint felakasztották. Ebben az esetben a jogi felelősség összhangban van az erkölcsi felelősséggel: az elmebetegnek nincs erkölcsi felelőssége, a náci orvosnak van.

A náci orvost nem menti fel a felelősség alól, hogy nézetei döbbenetesen tévesek. Való igaz, hogy a tévedés bizonyos esetekben mentesít a felelősség alól. Ha a boltban frissen vásárolt, nem lejárt szavatosságú paradicsomlé történetesen mérgezett, és te megmérgezed vele a családod, akkor gyötörhet ugyan az önvád, de nem vagy felelős, hiszen nem tudtad, hogy mérgezett. Honnan a csudából tudhattad volna? De ha a paradicsomlé azért mérgező, mert rég lejárt a szavatossága, akkor bizony felelős vagy. Miért nem nézted meg a dátumot? E két példa azt mutatja, hogy különbség van vétkes és vétlen tévedés között, és csak a vétlen tévedés mentesít az erkölcsi felelősség alól. Ez meg is magyarázza, mi a különbség az elmebeteg és a náci orvos között. Weston vétlen, mert elmebetegsége miatt képtelen volt racionálisan gondolkodni. A náci orvosnak nincsen ilyen mentsége.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Azt, hogy mit hiszünk, csak közvetve befolyásolhatjuk, ti. azáltal, hogy milyen információkat szerzünk be, s hogy ezeket milyen alaposan mérlegeljük. Ha a lejárt szavatosságú paradicsomlével megmérgezed a családot, akkor azért róható fel neked a tévedés, mert nem szereztél meg egy releváns és könnyen hozzáférhető információt. Csak rajtad állt, hogy megnézed-e a szavatossági időt, és simán megnézhetted volna. Hiteink tartalmát azonban nem befolyásolhatjuk közvetlenül: nem tudjuk azt hinni, amit akarunk. Mondjuk egymillió eurót ígérek neked, ha elhiszed, hogy a Holdon vagy. De hiába akarnád ezt hinni. Akárhogy is próbálod, nem fog menni.

A kérdés a náci orvos esetében az, miért is vétkes a tévedéséért. Nem könnyű felmutatni olyanfajta mulasztást, mint amikor nem nézed meg a szavatossági időt. Nyilvánvalóan szembehelyezkedett az erkölcsi hagyománnyal. De valamilyen hagyománnyal szembehelyezkedni önmagában nem ismeretelméleti vétség. Vitathatatlan, hogy figyelmen kívül hagyta sokak véleményét. De ez sem ismeretelméleti vétség. (Gondolj bele: mindnyájan elutasítunk egy sor hagyományt, és semmibe veszünk sok véleményt.) Egyáltalán nem világos, hogy bármilyen ismeretelméleti vétket elkövetett volna. De ha egyszer nem vétkes a tévedésért, amely tetteit motiválja, akkor nem terheli erkölcsi felelősség sem.

De hát igenis terheli! Akkor hogy is van ez? Na, mit gondolsz?

William Alston és Neil Levy nyomán

Vallásos hit mint kockázatkezelés?

Lehet-e hinni Istenben elégséges bizonyítékok nélkül? Hajlamosak lennének rávágni, hogy nem: bizonyítékok nélkül semmiben sem szabad hinni, sem Istenben, sem abban, hogy nyersz a lottón. De biztos, hogy ez az ismeretelméleti elv helyes?

Vegyünk egy gátlásos kamaszt, aki első randevújára készül, és a lány nagyon tetszik neki. Semmiféle bizonyítéka nincs arra nézve, hogy a randi jól fog sikerülni. Rosszul teszi, ha mégis azt hiszi? Nem! Ha ezt hiszi, felszabadultabban fog viselkedni, s így sokkal valószínűbb, hogy a randi tényleg jól fog sikerülni.

A dolgot nézhetjük így. Adott egy kijelentés és a tagadása, s ebben a pillanatban még egyiket sem hiszed. A kérdés nyitott számodra. Nem azért, mert még nem gondolkodtál el rajta, hanem mert nincsenek perdöntő bizonyítékaid egyik lehetőség mellett sem. Mármost hiteink kialakításánál két dologra kell törekednünk: ne higgyük azt, ami hamis és higgyük azt, ami igaz. Az az elv, hogy semmit ne higgyünk elégséges bizonyíték nélkül, biztos recept a hamisság elkerülésére, de követésének az az ára, hogy esetleg nem hiszünk bizonyos igazságokat. Ilyenkor mérlegelnünk kell, hogy mi jelent nagyobb veszélyt, ha hamisságot hiszünk, vagy ha elmulasztjuk az igazat hinni. A gátlásos kamasz helyesen dönt, ha bevállalja a hamisság kockázatát, mert a kockázatot ellensúlyozza a sikeres randi reménye.

Az Istenben való hit azért némileg más tészta: a randi sikerében való hit hozzájárulhat a randi sikeréhez, de az Istenben való hit hajszállal sem növeli annak a valószínűségét, hogy Isten létezik.

will to believeAkkor vegyünk egy másik példát. Rendes állásod van, de megtalál az egyszer az életben adódó nagy lehetőség: a munka, amire mindig is vágytál. Sajnos nem tudod, fog-e menni. Simán lehetséges, hogy a próbaidő után lapátra tesznek, s akkor ott állsz majd állás nélkül. És muszáj döntened: ha vacillálsz, más kapja meg. Csak akkor érdemes felmondanod, és bevállalni az álommelót, ha azt hiszed, hogy menni fog. Érdemes elhinned ezt? Ebben a helyzetben fel kell mérned a kockázatokat. Mi a veszélyesebb: ha tévesen hiszed azt, hogy bejön az álommeló, vagy ha nem hiszed ezt, holott bejönne, vagyis ha elmulasztod elhinni az igazat? Ebben esetben nem feltétlenül hiba elégséges bizonyíték nélkül azt hinni, hogy bejön. Neked kell elvégezned a kockázatelemzést, és dönthetsz úgy, hogy megéri bevállalni a tévedés kockázatát az igazság reményében.

Ez azt sugallja, hogy amennyiben

  • nyitott kérdésről van szó, vagyis a két lehetőség egyformán hihetőnek tűnik számodra,
  • a döntés fontos: nagyon sok múlik azon, hogy mit hiszel,
  • rá vagy kényszerítve a választásra: nem várhatsz amíg olyan bizonyítékokra teszel szert, amelyek eldöntik a kérdést,

akkor nem ésszerűtlen elégséges bizonyítékok hiányában hinned valamit.

Ezek a feltételek pedig az Istenben való hit esetében is fennállnak annak a számára, aki nem meggyőződéses ateista. (Az ateista számára a kérdés nem nyitott.) Ennélfogva nem ésszerűtlen Istenben hinni, még ha létezése mellett nincs is elégséges bizonyíték. Már amennyiben helyes ez a gondolatmenet. De vajon helyes-e? Na, mit gondolsz?

William James nyomán

Mari és a paradicsom, avagy mi marad ki a fizikából

Mari zseniális tudós, aki valamilyen különös okból egész életét egy fekete-fehér szobában töltötte. Fehér tányérból, fekete evőeszközökkel szürke ételeket evett, fekete-fehér filmeket nézett, még a számítógépének a monitorja sem színes. Mari kutatási területe a neurofiziológia, közelebbről, ironikus módon, a színek észlelése. Mivel az internetenff laboratórium keresztül gond nélkül kommunikál kollégáival, nincs híján sem adatoknak, sem szakirodalomnak, s idővel mindent feltár a színek észleléséről, amely tág értelemben fizikai tudásnak lenne tekinthető. Tudja, hogy milyen hullámhosszú elektromágneses sugárzást érzékelnek az emberek színként, milyen hullámhossz milyen színnek felel meg, hogy milyen receptorsejtek vannak a szemben, s azok milyen hullámhosszakra érzékenyek, hogy hogyan jut el a receptorsejtektől az információ a látókéregbe, hogy pontosan milyen mechanizmusok révén alakul ki az a benyomás, amelyek révén az emberek a látott színekről nyilatkoznak, stb.

Miután mindent megtudott a színérzékelésről, ami fizikai, kiengedik a fekete-fehér szobából. Mi történik, amikor először pillant meg valami színeset, mondjuk egy paradicsomot? Nyilván nagyon elcsodálkozik, de számunkra ennél paradicsomérdekesebb az, hogy minden bizonnyal megtanul valamit újat. Most már tudja, milyen is pirosat látni. Azt természetesen eddig is tudta, hogy a paradicsom piros, mint ahogy azt is, hogy milyen neurofiziológiai jellemzőkkel írható le, aki pirosat lát. De ha valóban megtanult valami újat, akkor ez a tudás nem valami fizikaira vonatkozik, hiszen feltételeztük, hogy birtokában van a színérzékeléssel kapcsolatos teljes fizikai tudásnak. A fizikai leírásból ezek szerint valami kimaradt. Annak az állapotnak, amelyben valaki pirosat lát, nem csak fizikai jellemzői vannak, hanem nem-fizikai jellemzői is. Amiből az következik, hogy vannak nem-fizikai tulajdonságok.

Hogy félre ne értsük: az a tulajdonság, amelyről Mari tudomást szerzett, nem abban az értelemben nem-fizikai, hogy vizsgálata nem tartozik a fizika kutatási területéhez. Ez utóbbi értelemben a dinoszauruszok sem fizikaiak, hiszen a fizika szakosoknak nincs olyan tantárgya, hogy a Kvantumdinoszaurisztika alapjai. A pirosat látás azon jellemzője, melyről Mari a szobából kilépve tudást szerzett, abban az értelemben nem-fizikai, hogy nem fejezhető ki még a legbonyolultabb fizikai leírással sem. Valami olyasmi, ami fizikailag nem ragadható meg, és ezért  a dolgok másmilyen rendjébe tartozik. Vagyis, ha az érv helyes, van valami a szó szigorú értelmében nem fizikai. De biztosan helyes az érv? Na, mit gondolsz?

Frank Jackson nyomán

Irány a létminimum?

A folyóparton sétálva megpillantasz egy fuldokló kisgyereket. Nem vitás, mit kell tenned. Begázolsz a folyóba, és kimented. Ha nem így teszel, rohadt alak vagy. Ódivatúan, ám pontos fogalmazva, erkölcsi kötelességed kimenteni.

singer 1  A jótékony célú adakozást legtöbben nem szoktuk kötelességnek tekinteni. Ha támogatod a szegényeket, betegeket, hátrányos helyzetűeket stb., az derék dolog, de ha nem támogatod, attól még lehetsz rendes ember. Biztos azonban, hogy helyesen gondoljuk, hogy a jótékonykodás csupán érdem, nem pedig kötelesség?

Induljunk ki abból a kérdésből, hogy miféle erkölcsi elv alapján véljük úgy, hogy a fuldokló kisgyermek kimentése kötelesség. Íme egy esélyes  jelölt:

(E)       Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni.

Úgy tűnik, (E) nem szab ki ránk teljesíthetetlen kötelezettségeket. Ha kerekesszékes vagy, és nem tudod megmenteni a kisgyereket, ez nem kötelességed. Ha biztonsági szakértő vagy, és éppen telefonon instruálod a paksi atomerőmű munkatársait egy rendkívül súlyos válsághelyzet elhárítása érdekében, senki nem veti a szemedre, ha nem szakítod félbe a beszélgetést.

Való igaz, hogy (E) követése olykor áldozatokkal jár. Ha kimented a gyermeket, összevizezed a ruhádat, és talán jól meg is fázol. Az elv azonban nem kötelez ésszerűtlen áldozatokra. A kisgyerek labdájáért nem kell begázolnod a vízbe. Ha elveszti a labdáját, az rossz ugyan, de nem nagyon nagy rossz. És ha valami nagyon rosszról van szó, az is felment megakadályozásának kötelezettsége alól, ha ezzel komoly erkölcsi áldozatot hoznál. Mondjuk módodban áll a lebukás veszélye nélkül megmérgezni az egészségügyi minisztert, s ezzel megakadályoznád annak a törvénynek a benyújtásában, mely több száz gyógyítható beteget foszt meg a gyógyulás lehetőségétől. (E) alapján mégsem kötelességed megmérgezni a minisztert. Még egy igen nagy rossz elkerülése érdekében sem kell gyilkossá válnod. Összefoglalva, (E) ésszerűnek tűnik.

Akkor most tegyük fel, hogy moziba akarsz menni. A jegy 1500 Ft. Ha ezt odaadod egy szegénynek, akkor lehetővé teszed, hogy ennivalóhoz jusson, vagy hogy kiváltsa a gyógyszerét, stb. (E) szerint ezért kötelességed ezt a pénzt odaadni, hiszen ezt módodban áll megtenni, nem jár erkölcsi áldozattal, és valami nagyon nagy rosszat akadályozol meg vele.

OK, odaadtad – most mellékes, hogy egy koldus kezébe adtad, vagy egy jótékonysági szervezetnek juttattad el. Tehát 1500 mínusz. De te még mindig moziba akarsz menni, és pénzed is van még. singer 2Ám a jegyre szánt 1500 Ft-ot az iménti okból megint csak adakozásra kell fordítanod. Meg a következő 1500-at is. És így tovább. Most már láthatod, mire fut ki a gondolatmenet. Mindaddig adakoznod kell, amíg adakozni tudsz. Csak azután hagyhatod abba, amikor leküzdötted magad valahova a létminimum közelébe. Ráadásul, ha csakugyan így teszel, még csak nem is tekintheted magad áldott jó embernek, afféle földi szentnek, hiszen (E) alapján csupán a kötelességed teljesíted.

Ha most nem határozod el, hogy irány a létminimum, akkor az érv nem győzött meg. De mi lehet vele a baj? Vagy talán mégis inkább irány a létminimum? Na, mit gondolsz?

Peter Singer nyomán