Egy életet ötért?

A pályamunkások eszelős zajt csapnak. Te jóval odébb állsz, s így is majd megsüketülsz tőle. Ezért csak az utolsó pillanatban veszed észre az elszabadult villamost, mely sofőr és utasok nélkül, egyre gyorsulva halad a lejtőn lefelé, egyenesen a pályamunkások irányába, akik biztosan nem fogják meghallani. Egy lépésre tőled ott a váltó. Még van arra időd, hogy megrántsd a kart, s a villamost másik vágányra tereld. Ily módon megmented azt az öt munkást, akinek élete veszélyben forog, de így a villamos a másik vágányon dolgozó egyetlen munkást fogja elgázolni. Szabad-e megrántanod a kart?
De változtassunk egy kicsit a helyzeten. Ezúttal nem a sín mellett állsz, hanem a vágányok felett átvezető gyalogoshídon. Arra esélyed sincs, hogy elérd a váltót. Az öt munkást csak egy módon mentheted meg: úgy, hogy a korlátnál bámészkodó kövér embert lelököd a sínekre. A kövér ember ezt nem éli túl, de a teste elég nagy villamos feltartóztatásához. Szabad-e lelöknöd a kövér embert?

A felmérések szerint az emberek döntő többsége az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel felel. Egyetértesz velük? De gondolj csak bele: a beavatkozás mindkét esetben azzal jár, hogy öt ember, aki egyébként meghalna, megmenekül, s egy ember, akinek egyébként nem esne bántódása, meghal. Akkor nem ugyanúgy kellene felelni?

Ha nem értesz egyet a többséggel, hogyan válaszolnál?

(Philippa Foot és Judith Jarvis Thomson nyomán)

 

5 hozzászólás

  1. Szamár
    jan 26, 2012

    Első megfontolásra arra jutottam, hogy nem-nem. Még pedig azért, mert nem dönthetek egy ember élete felett.
    De itt elgondolkodtam egy pillanatra: mi van, ha az is döntésnek számít, ha nem teszek semmit? Ez esetben az öt ember élete felett döntenék.
    Viszont ugyanolyan súlyos-e ez a döntés? Ha meghúzom a kart, akkor konkrétan én okozom egy ember halálát. Ha nem teszek semmit, akkor nem rajtam szárad az öt ember halála, mivel a villamost nem én indítottam útjára.
    Hasonlóan gondolkodhatnak az igen-nem választ adók. Első eset: megmentesz 5 embert, és ennek következményeképp meghal 1. Második eset: Megölsz 1 embert, és ennek következményeképp megmenekül 5. Vagyis a második esetben direkte gyilkos vagy, míg az elsőben csak közvetetten felelsz egy ember haláláért.
    Amiért én mégis nem-nemet felelnének az a következő: Nem tudhatom, hogy az 5 ember, akit megmentek nem-e 5 Hitler, míg az 1 ember, akit feláldozok lehet, hogy 1 Einstein. Mivel a döntés túl nagy, hogy én meghozzam, inkább jobb nem beleavatkozni a történésekbe.

    • Napos
      ápr 25, 2013

      “Mivel a döntés túl nagy, hogy én meghozzam, inkább jobb nem beleavatkozni a történésekbe.”
      Ha nem hozol döntést, akkor nem húzod meg a kart. Vagyis, ha nem is döntesz, de az egyik döntési lehetőségnek megfelelően cselekszel. A gyakorlatban nem tudsz nem dönteni.

  2. G.
    máj 20, 2012

    Az igen-nem jellemző választ adók nagy száma az ember azon képességével függ össze, hogy a másik ember helyébe képzelve magát tudja megítélni a helyzetet, továbbá, hogy a tudatot is tényezőnek tudja tekinteni.
    Az első esetben amikor a váltót átállítja, akkor annak kell csak tudatában lennie, hogy öt embert megment és az egy ember halálát okozás tudatában levéséről nincs apriori ismeretünk, így akár utóbb tagadhatja is. Ez a felelősség alóli kibuvó, mint mentő körülmény nagyban eltolja az igen válaszok arányát. A második esetben nem elkerülhető, hogy az egy ember halálát okozás a tudatában legyen akkor amikor cselekszik, ezért jóval alacsonyabb az igenek aránya.

  3. ipartelep
    jún 15, 2012

    Először is, gratulálok a blog írójának (kissé megkésve, mert ez itt a 4. hozzászólásom). Filozófia témájú blogokat keresvén találtam ide, de mondanom sem kell, hogy a filozófia címke mögötti blogok többségében nem méltóak e megnevezésre. Ez, igen.

    Az ehhez hasonló feladványok láttán mindig az jut az eszembe, hogy “de mi a kérdés?”. És mi a pontos kérdés, amire válaszolni kell? És ez nem kötözködés ám. Ugyanis azt talán könnyű belátni, hogy az itt feltett, “Szabad-e lelöknöd a kövér embert?” kérdés meglehetősen pongyola. Milyen szempontból szabad-e lelöknöm? Egyrészt ugye, technikailag le tudom lökni, ez tiszta sor. Ez is egyfajta szabadság, a cselekvés, a lehetőség szabadsága. Másrészt mi korlátozza, vagy befolyásol(hat)ja itt még a szabadságomat? A jog, az erkölcs, és van egy harmadik szempont, a célszerűség, illetve a racionális, pragmatikus meggondolás. Nyilván elkezdhetem találgatni, (és valószínűsíteni is lehet), hogy ebben a helyzetben ez a kérdés a fentiek közül mely aspektusra vonatkozik leginkább, és a legvalószínűbbre válaszolok is (és ezúton is bocsánat az ennyire szőröző válaszért), de azt is tehetem (mint most), hogy “felbontom” a kérdést a lehetséges részkérdésekre, és akár egyenként is nézhetem azokat. (Bár, nem tudom, hogy érdemes-e.)

    Talán tényleg feleslegesen szőrözősnek tűnket a kérdés ilyetén felbontása, de szerintem ez visz közelebb a – ha nem is megnyugtató, de – megoldáshoz. De van még a fentieken túl is egy aspektus, a pszichikai: Egy ilyen helyzetben az ember nem tud gyorsan, racionálisan mindent átgondolva, és megfontolva dönteni (de mint látjuk, ebben a kérdésben ehhez jóval több idő is kevés), ezért spontán, hirtelen, ötlet-és véletlenszerűen fog cselekedni. Vagy – ami a nagyon valószínű – nem cselekedni nem tenni semmit.

    Ha súlyozni akarom a kérdéseket, vagy kiválasztani a leginkább relevánsat, akkor az persze ez lesz: “Mi itt a racionális cselekvés?” (Csak a cselekvés önmagában, a jogi, morális, és lelkiismereti következményeket nem nézve.) Erre szerintem az a jó válasz, hogy _a több ember megmentése a racionális, tehát ebből a szempontból helyes cselekedet_. Ugyanis a több emberi élet többet ér mint a kevesebb emberi élet. Arról ugyan lehetne vitatkozni, hogy a “minőséggel súlyozott” emberi életek hogy esnének latba, de nagy szerencsére, erről itt nem kell vitázni, hiszen a szóban forgó alanyok “minőségeit” nem ismerjük.

    Egyébként lehet cifrázni is: Lent 100 emberi élet várja a megmentést, fent a gyereked van, várva, hogy “feláldozd”. Ilyenkor, azt hiszem, végképp nincs ember, aki a gyakorlatban a 100-at választaná a gyereke helyett, viszont elméletileg, pragmatikus-racionalista meggondolás szerint most is több, és “értékesebb” a 100 mint az egy.

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.