Melyik telefont válasszuk? – avagy a világ rendje

Fel akarod hívni a kedvesed. Két mobilod van, Régi és Új. Régi pár hónapja felmondta a szolgálatot, s a szervízben azt mondták, olyan sokba lenne a javítás, hogy jobban jársz, ha veszel egy másikat. Így tettél szert Újra. Szóval melyiken fogod most felhívni a kedvesed? Naná, hogy Újon.

indukció

De miért is?

Hülye kérdés. Régi nem működik, Új meg működik.

De álljunk meg egy pillanatra. Azt tudod, hogy Régin már jó ideje nem tudsz telefonálni, Újon meg tudsz. Ez a tudás a múltra vonatkozik. A kérdés az, hogy MOST, amikor fel akarod hívni a kedvesed, melyik fog működni?

Ez is hülye kérdés. Olyat még nem láttál, hogy egy elromlott mobil magától megjavult volna, ellenben az a teló, amely egyik nap működött, a másik nap is működni szokott. Jó, az utóbbi alól vannak kivételek. Egyik nap még működött Régi, a másik nap már nem, de akkor is: az a telefon, amely hétfőn működik, szinte mindig működik kedden is.

Amikor így okoskodsz, és habozás nélkül Újhoz nyúlsz, induktívan következtetsz. Az összes múltról jövőre, ismertről ismeretlenre irányuló következtetés induktív. Az induktív következtetések előfeltételezik, hogy a világban rend van: a jövő nagyjából olyan lesz, mint a múlt, az ismeretlen dolgok nagyjából úgy fognak viselkedni, mint az ismertek. De honnan tudod, hogy a világban rend van?

Ez már a harmadik hülye kérdés. Itt van a szomszédod, aki korán reggel ablakrepesztő hangerővel magyar nótát hallgat. „Igen, aranyom”, mondta először, amikor megkérted, hogy „ha lehetne, kicsit halkabban”, aztán kivert az ágyból. „De hiszen lehalkítottam”, mondta másodszor, és megint kivert az ágyból. Szóltál harmadszor, negyedszer, mindhiába. (Szar dolog ez a rend.) Másfelől persze a sarki közértben reggel mindig van tej és kifli. Nemcsak egyszer, nemcsak kétszer, hanem mindig. (Jó dolog ez a rend.) De akár szar, akár jó, ezerszer megtapasztaltad, hogy rend az van.*

Ezzel azonban körforgásba kerülsz. A rendet a MÚLTban tapasztaltad meg. Honnan tudod, hogy a JÖVŐben is fennmarad? Induktív következtetés révén? De az induktív következtetések előfeltételezik a rendet!

Kicsit részletesebben. A kérdés az volt, hogy miért bízhatunk meg az induktív következtetésekben. Például miért következtethetsz a mobilok múltbeli viselkedése alapján arra, hogy Régin nem tudod felhívni a kedvesed, Újon viszont igen? Azt feleltük, hogy a világban rend van: a jövő hasonlítani fog a múltra, az ismeretlen dolgok hasonlítani fognak az ismertekre. Ám azt, hogy a világban rend van, nem alapozhatjuk másra, mint múltbeli tapasztalatainkra. De a múltból a jövőre következtetni induktív következtetés. De miért is bízhatunk meg az induktív következtetésekben? Ezzel visszajutottunk az eredeti kérdéshez.

Akkor most miért is jársz el helyesen, ha Újon akarod felhívni a kedvesed?

 

David Hume nyomán



* Ha rutinos olvasója vagy blogunknak, már sejted, hogy most jön a rossz hír. Amikor ezt sejted, akkor is induktívan következtetsz.

4 hozzászólás

  1. ipartelep
    dec 21, 2013

    Tetszik nekem ez a kérdés (feladat). Azért tetszik, mert kifejeződik benne a filozófia egy lényeges vonása. Az, hogy a látszólag triviális problémáról, is meg tudja mutatni, hogy nem az. Hogy mindennek van mélysége, hogy a felszínes, magától értetődő válasz mögött micsoda részletek, finomságok rejlenek.

    Mindjárt a válasz – ill. ez nem is “válasz”, hanem mint ahogy az egy filozófiai bloghoz jobban illik, inkább morfondírozás – elején kételyemet fejezem ki azzal kapcsolatban, hogy az itt szóban forgó következtetés induktív jellegű. Én úgy “olvastam”, hogy az indukció egy olyan következtetés, amely az egyes jelenségekből valamely általános szabályra következtet. Egyes-ről általánosra. No de itt a (1)”múltkor elromlott a mobilom” -> (2)”az elromlott mobilok ritkán szoktak maguktól megjavulni”, -> (3) “hiába is próbálnám, valószínűleg most is rossz” amúgy teljesen logikusnak tűnő (sőt az is) következtetési lánc mitől induktív? Hiszen az igaz, hogy van benne egy indukció (az (1)-ről a (2)-re), de van benne egy dedukció (általánosról az egyes felé) is: a (2)-ről a (3)-ra fázisban. Tehát ez egy olyan következtetés, amely ilyen is, olyan is, és a kiinduló megfigyelés (premissza) az (1) ugyanolyan egyedi szintű, mint a következtetés, a (3).

    Másképp mondva: Ugyan a spekulációnk során tényleg indukcióval jövünk rá (azzal képezzük) arra az általános törvényszerűségre, hogy az elromlott mobilok általában nem szoktak maguktól megjavulni, de aztán ezt az általános szabályt “visszadedukáljuk” a mobilunk esetére, vagyis azt hozzuk ki belőle, hogy akkor a mi egyedi mobilunk sem valószínű, hogy jó lesz.

    Ez persze, csak amolyan formai, definíciós kötözködés. A lényegi kérdés inkább az, hogy megbízható-e, és mennyire, és miért az ilyen következtetési folyamat ami itt történt. A kérdés másképpen az, hogy hogyan működik az indukció.

    Szerintem kétféle indukció van (sarkítva, és elméletben): Az egyik a mennyiségi, a másik a minőségi. A mennyiségi azt csinálja, hogy az egyedi jelenségek számossága alapján állítja fel az általános szabályt. Minél számosabb az egyedi – amely persze mindig ugyanazt a jellegzetességet mutatja – annál valószínűbb lesz az általános szabály.
    A “minőségi” indukció ettől annyian különbözik, hogy az egyedi jelenségeknek nem csak a számosságát veszi figyelembe, hanem, és inkább a törvényszerűségét is. Ilyen alapon akár már néhány eset alapján is lehet erős általános szabályt felállítani, hiszen itt nem csak arra tudunk alapozni, hogy “ez eddig sokszor így volt, akkor valószínűleg most is így lesz”, hanem arra, hogy mivel ez így és így működik, mégpedig ezért és ezért (és ez valamely fizikai törvényszerűség – most a való világ, és nem a logika jelenségeiről van szó), emiatt – ha csak nem kerülte el a figyelmünket valami lényeges – ennek általában is így kell történnie.

    Bármely jelenség interpretálható eme kétféle indukció alapján. Példa: Régen, amikor nem ismerték a Naprendszerünk modelljét, működési mechanizmusát, a “holnap is felkel majd a nap”, csak azokra a mennyiségi megfigyelésekre alapozhatott, hogy eddig még emberemlékezet óta mindig felkelt. A minőségi indukció itt az, hogy tudjuk, mik ezek (égitestek), milyen törvényszerűségek szerint mozognak, ki tudjuk számítani a pályájukat, és nagyjából még az extrém esetek esélyét is ismerjük (ha egyszer egy kóbor neutroncsillag eléggé megközelíteni a belső Naprendszert, akkor onnantól a Nap “nem úgy kelne fel”, mint addig- de ennek az esélye – amely esélyt viszont megint csak mennyiség, és nem minőségi indukció alapján tudunk becsülni- igen kicsi).

    És tulajdonképpen ennyi. Minél több egy indukcióban az ilyen “minőségi elem” a mennyiségi mellett, annál biztosabb lesz az indukció, annál jobban megerősíti, alátámasztja annak a “jóslási erejét”. Teljesen biztos sosem lesz, csak eléggé jól közelíthet ahhoz.

    • András Ferenc
      dec 27, 2013

      Off : Ez is egy jó felvetés – de miért nincs itten sokkal nagyobb tolongás? Hol vannak a fiatal – vagy nem annyira fiatal hazai filozófusok? On: „De honnan tudod, hogy a világban rend van?” Jó kérdés, csak persze nem elég világos. Mert mi a rend? Honnan tudhatnánk, honnan ismernénk föl, ha történetesen a világban nem volna rend? Most emelkedjünk felül azon, hogy kérdéses, hogy létezhetnének-e gondolkodó lények egy olyan világban, amelyben nincs rend. Másképp megközelítve a problémát: miképpen tudnánk egy olyan világot modellálni – mondjuk Excel táblázatkezelő segítségével – amelyikben van rend, és egy másikat, amelyikben nincs? (Ezt most nem mondom el.) Mert valójában a józan ész nem azt súgja nekünk, hogy a világban rend van, hanem azt, hogy egyszerű rend van, következésképp a mi emberi elménkkel megismerhető rend van. A dolog ugyanis úgy áll, nekünk szükségszerűen mindig csak véges sok tapasztalat áll a rendelkezésünkre. Namármost, bármilyen legyen is a mi véges sok tapasztalatunk, valamilyen szabály – valójában nem is egy, hanem nagyon sok – mindig lefedi a mi véges sok tapasztalatunkat. Vehetsz bármilyen matematikai formulák segítségével kifejezhető fizikai törvényt, mindig mellé írhatsz számos másikat, amelyik olyan kismértékben tér el tőle, hogy a mérések nem tudják eldönteni, hogy melyik fizikai törvény az érvényes: az eredeti, vagy a kis mértékben módosított. Következésképpen lehetetlen bebizonyítani, hogy a világban nincs semmiféle rend. Szóval mi nem is annyira az indukcióban hiszünk, hanem abban, hogy a természet jóindulatú, nem tesz föl nekünk olyan rejtvényeket, melyek megválaszolására semmi reményünk.

  2. M. R.
    dec 28, 2013

    Szerintem, bármennyire is logikus a gondolkodás mód, nem magára a “Rend”-re alapozzuk döntéseinket. Ha a telefonomért nyúlok, és ott van előttem mindkettő, akkor az Újért fogok nyúlni. Meglehet, hogy az Új nem fog bekapcsolni, nem lehet vele hívni, ezután újrakezdem az egész műveletet, csak a Régi-vel fogom megtenni ugyanezt. A válasz, szerintem, hogy csupán úgy gondoljuk, nagyobb valószínűsége van annak, hogy az Új telefon bekapcsoljon, és hívni lehessen vele, mint annak, hogy a Régi-vel meg tudjuk tenni ugyanezt. És mindezt a legtöbb esetben tudat alatt fizikai törvényszerűségekre alapozzuk. Nem egészen arra, hogy “Ami tegnap még működött, az ma is fog.”. Szerintem ez teljesen elvonatkoztatott dolog az időtől, csak a fizika törvényei alapján döntünk.

  3. ipartelep
    jan 2, 2014

    Kedves András Ferenc, – nem ellentmondva, hanem továbbgondolkodva ezen – a “világban való rend” azt jelenti, hogy a világ valamennyire, és elvileg megismerhető, hogy valamiféle törvényszerűségek (logikai, és fizikai is) működnek benne. Azt gondolom, ha nem lenne ez a fajta rend, akkor a rend híján létező káosz a világ megismerhetetlenségét, sőt lehetetlenségét is jelentené. Ugyanis nem létezhetne úgy a világ, hogy nincs benne rend. Pl. ha az elemi részecskék nem bizonyos törvények szerint viselkednének, hanem ehelyett esetlegesen, véletlenszerűen, akkor még egy atom sem létezhetne (legalábbis sokáig) nem hogy a nagyobb fizikai objektumok. Tehát, a világban (ebben a világban) létező rend az szükségszerű. A világunk szükségszerű összetartója a “rend”.

    Ennek a létező rendnek a megismerése egy másik kérdés. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy ez a mi világunk ránk van szabva, olyan értelemben, hogy számunkra garantált a “rend”, vagyis a törvények teljes megismerése. Nagyon furcsa lenne, ha ez így lenne, hiszen ez valamiféle felsőbb tervezettséget, beavatkozást feltételezne, talán azt is, hogy ez “miértünk van”. Én azt gondolom erről, hogy jól haladunk a rend megismerésével, de jó esély van rá, hogy egy idő után akadályokba ütközünk. Ezek az akadályok a mikro- és a makro világ mélységeiben lesznek. Másfelől meg a korlátos emberi értelem (az intelligenciánk kapacitása) szab határt a megismerésnek. És -erről beszéltem fentebb – egyáltalán nem garantált, hogy a világ rendje és törvényszerűségei pontosan annyira mélyek, bonyolultak, összetettek, és nehezek, hogy annak a megértése, és megismerése a mi intelligenciánkba még pont belefér. Éppenhogy az a valószínű, hogy nem fér bele.

    Ez már nem közvetlenül a blogposztról szólt (ahhoz már hozzászóltam), hanem a “rend”-ről jutott eszembe.

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük