Az akarat diadala?

vekkert-lenyom-200x200Bip-bip. Bip-bip. Kitti az órára pillant. Tudja, jobb volna felkelni és nekilátni annak a nyomorult szakdolgozatnak, másként nem készül el határidőre. De sötét van még, és az ágy olyan jó meleg. Kitti lecsapja a vekkert, és az ágyban marad.

Késő este van, már csak Bea és Máté vannak az irodában. Bea fizikailag és intellektuálisan is vonzódik Mátéhoz, és érzi, hogy Máté is így van ezzel. bal-just-another-day-at-the-office-for-don-and-megan-draper-20120429-300x225Beának azonban férje és gyerekei vannak, és tulajdonképpen boldog velük. Úgy gondolja, hogy nem lenne szabad kikezdenie Mátéval, mert annak súlyos következményei lehetnek. Mégis feláll, odamegy Mátéhoz, ráül az íróasztala szélére, keresztbe teszi a lábát, és rámosolyog.

Foods that make you fat fastViktor hosszasan nézegeti az étlapon a diétás ételeket. Erősen vesztésre áll a kilókkal folytatott harcban, a koleszterin szintje is magas, s az orvos azt mondta, hogy ennek már fele sem tréfa. Tudja jól, hogy valami könnyűt kellene választania. Amikor azonban a pincér odalép hozzá, habozás nélkül sertéscsülköt rendel.

Az ilyen eseteket, melyeket mind jól ismerünk, akaratgyengeségként szokás leírni, mivel a cselekvőnek úgymond nem elég erős az akarata ahhoz, hogy azt tegye, amit helyesnek gondol. Az akaratgyenge cselekedeteknek három fő jellemzőjük van:

1. szándékosak – Kitti nem véletlenül kapcsolja ki a vekkert, Bea nem szórakozottságból kezd ki Mátéval, Viktor nem nyelvbotlásból rendel csülköt.

2. a cselekvő tudja, hogy mást is tehetne – Kitti tudja, hogy felkelhetne, Bea, hogy maradhatna a fenekén, Viktor, hogy brokkolit is rendelhetne.

3. a cselekvő úgy ítéli meg, hogy jobb lenne, ha mást tenne – Kitti azt tartaná jobbnak, ha felkelne, Bea azt, ha megmaradna a fenekén, Viktor azt, ha valami diétásat választana.

Ugyanakkor az alábbi két kijelentés igaznak tűnik.

(1)   Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.

Például, ha János úgy ítéli meg, hogy helyesebb a főnök tervét dicsérnie, mint bírálnia, akkor dicsérni akarja majd, nem bírálni.

(2)   Ha két lehetséges cselekedet közül az egyiket inkább akarjuk, és a kettő közül valamelyiket szándékosan végrehajtjuk, azt hajtjuk végre szándékosan, amelyiket inkább akarjuk.

Mondjuk János dicsérni akarja a főnök elgondolását, nem bírálni. Ekkor, ha szándékosan megteszi valamelyiket, dicsérni fogja. A kijelentés megengedi, hogy azt csinálja, amit kevésbé akar, amíg azt nem szándékosan teszi. Tehát (1)-nek nem mond ellent, ha János szórakozottságból marhaságnak minősíti a főnök tervét. Csak azt zárja ki, hogy az ember szándékosan azt tegye, amit kevésbé akar.

Akkor most térjünk vissza bármelyik esetre, mondjuk Kittiére. Kitti helyesebbnek ítéli, ha felkel, mint ha fekve marad. (1)-ből következően: inkább akar felkelni, mint fekve maradni. Vegyük ehhez hozzá, hogy Kitti egyformán képes mindkét cselekedetre, s valamelyiket szándékosan meg is teszi. (2)-ből ekkor az következik, hogy felkel, hiszen ezt akarja jobban!

Vagyis: ha helyesen írtuk le Kitti körülményeit, és (1) és (2) igazak, akkor Kitti nem maradhat fekve! Ugyanilyen módon, Bea sem kezdhet ki Mátéval, és Viktor sem rendelhet csülköt! Teljesen általánosan fogalmazva: ha helyes az akaratgyenge cselekedetek fenti jellemzése, tovább (1) és (2) igazak, akkor nem lehetségesek akaratgyenge cselekedetek. Márpedig olyan esetek, mint amilyen Kittié, Beáé és Viktoré igenis előfordulnak. Valami nem stimmel. De vajon mi?

Na mit gondolsz?

Arisztotelész és Donald Davidson nyomán

5 hozzászólás

  1. fogkefe
    Már 25, 2014

    “Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.”

    Nem igaz. Ez így működne, ha az akaratunk és értékítéletünk azonos én része lenne, ez viszont nincs így. Az ember személyisége több “én”-re van felszeletelve, amik egymással nem feltétlen kommunikálnak, és legtöbbször nem is egyeznek a céljaik.

    Sajnos ez nem filozófiai paradoxon, hanem pszichológia.

    Hasonló szituáció az, amikor látsz egy pókot, félsz a pókoktól (mert veszélyforrások) ellenben tudod, hogy ez a pók biztos veszélytelen. Racionálisan tudod, hogy nem kellene félned, mégis félsz. Más az érzelmi meg az értelmi reakciód.

    Fontos, hogy az emberek ezzel tisztában legyenek, a döntéshozatal és a helyes életvitel alappillére annak elismerése, hogy nem vagy egységes.

  2. fogkefe
    Már 25, 2014

    Egy kis utóirat:

    “Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.”

    Előző hsz-ben leírtam, miért helytelen ez a kijelentés.

    Ez lehetne a korrigált verzió:

    “Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk akarni jobban.”

    Tehát az értékítélettel csak azt határozod el, mit akarsz akarni.

    Vegyük Viktor esetét:

    Hájas, egészségtelen, utál a tükörbe nézni. Viszont minden nap benyomja a sertéscsülköt. Sertéscsülköt akar enni. De azt is akarja, hogy ne akarjon sertéscsülköt enni. Ez a kettő két teljesen különböző, egymással nem szemben álló dolog.

    Itt a kérdés az, hogy akkor mégis hogyan állhatna elő egy olyan szituáció, hogy Viktor a diétás kaját választja?

    Nos, Viktor mindenképp azt akarja, hogy ne akarjon disznócsülköt enni. A döntő tényező közte, meg a diétázó között, ki mennyire eredményes abban, hogy ezt a célját elérje.

    ” Hogyan, milyen módon formálhatom úgy az életem, hogy ne akarja többé csülköt enni? ”

    Ez ugye elsőre igen nehéz feladat, de kicsit csalhatunk.

    “Hogyan érthetem el azt, hogy ne csülköt enni akarjak legjobban?”

    Ugyanis valójában nem a csülökevés akarása a probléma, hanem a csülökevés cselekedetének végrehajtása. Viktor megelégedne azzal is, hogyha ugyan kívánná a csülökevést, de nem tenné meg. Ez viszont (2) értelmében csak akkor fordulhat elő, ha van egy cselekmény, amit jobban akar.

    Erre jobb példa a kaszinóba járó, vagy a videójáték-kocka esete. Sokan vélik úgy, hogy a függőség valamilyen hiány pótlása. Ezért van az, hogy egy kocka például úgy tud legjobban leszokni a gépezésről, ha olyan cselekményt keres magánal, amit jobban akar csinálni, mint gépezni. Mondjuk megszereti a focit, és jobban akar focizni járni, mint gépezni.

    Ekkor ugyanúgy azt akarja, hogy ne akarjon gépezni. Ezt a célját kvázi el is éri azzal, hogy focizni jobban akar, mint gépeni, tehát nem a gépezést akarja legjobban. Megmarad a gépezni akarás, de ennél erősebb lesz a focizás akarása. Így boldog lesz, mert bár azt is akarja, hogy ne akarjon gépezni, valójában első lépésként az is megteszi, hogy egyszerűen ne gépezzen.

    Aztán majd ha sokáig nem gépezik, idővel elmúl az akarás, az igény is. Zacher bácsi ebbe belekötne, szerinte nincs leszokás, csak élet végig szóló absztinencia. Én ez utóbbi témakörben még nem alkottam véleményt, sokat rágódok ezen.

    • K. Antal
      ápr 27, 2014

      Úgy tűnik, azzal a fogással, hogy az „akarás akarásáról” beszélünk, csak egy másik szintre toljuk át a problémát, nem pedig megoldjuk.
      Javaslom, hogy különböztessünk meg kétféle akaratot: akarat1 és akarat2. Akarat1 a csülökre vagy a diétázásra vonatkozik, akarat2 viszont az akarat1-re. Ennek megfelelően különböztessünk meg kétféle akaratgyengeséget is!
      Viktor diétázni akar1, mégis csülköt eszik. Az eredeti problémafelvetés azt sugallta, nála akaratgyengeség1 áll fenn. Nem elég erős ugyanis benne a diétás ebédre vonatkozó akarat1.
      Nem mentjük fel Viktort az akaratgyengeség vádja alól, ha Fogkefével egyetértve az „akarás akarásáról” kezdünk beszélni. Csak az akaratgyengeség1 vádja alól mentjük fel, de ez alól is csak azon az áron, hogy akaratgyengeség2-t bizonyítunk rá.
      Ha Viktor azt akarja2, hogy ne akarja1 a csülköt, vagy azt akarja2, hogy akarja1 a könnyű ételeket, de az eredmény mégis a csülök, akkor benne nem elég erős az akarat2. Még mindig akaratgyengeségben szenved, nevezetesen akaratgyengeség2-ben.

  3. K. Antal
    ápr 27, 2014

    Mindhárom bemutatott esetben erkölcsi jellegű jó áll szemben valamivel, ami szintén jó, de nem erkölcsi szempontból. Az első példában ez nyelvileg is megjelenik.
    „jobb volna felkelni” — „az ágy olyan jó meleg”.
    Az, hogy „jobb volna felkelni”, később így is megfogalmazódik: „helyesebbnek ítéli, ha felkel”. A másik két esettben is hasonló dilemmáról van szó, így a példák kellően árnyaltan ragadják meg döntési helyzeteink egyik típusát. Ilyenkor az egyik alternatíva morálisan jó, a másik valami kellemes vagy élvezetes. A probléma abból keletkezik, hogy az (1) premissza leegyszerűsítő:
    (1) Ha egy cselekedetet helyesebbnek ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.
    Ennek a premisszának az elfogadása hamisnak tűnő konklúzióhoz vezetett („Valami nem stimmel.”), mégpedig azért, mert maga is hamis. Legalábbis ha azt jelenti, amit jelentenie kell, hogy az akaratgyengeséggel kapcsolatos fenti probléma előálljon:
    (1’) Ha egy cselekedetet MORÁLISAN JOBBNAK ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.
    Miután a premisszát egyértelművé tettük, könnyű úgy átalakítani, hogy igazzá váljon.
    (1’’) Ha egy cselekedetet JOBBNAK ítélünk a másiknál, azt akarjuk jobban.
    Ha ügyelünk arra, hogy a JÓ fogalmát kellően általánosan értsük, vagyis hogy magában foglaljon mindent, amit valamilyen szempontból jónak gondolunk (akár a morális jót is), akkor az (1’’) tétel igaz. Ha erre a premisszára támaszkodunk, akkor Kitti, Bea és Viktor esete nem az akaratgyengeség példája lesz. Nem az akaratukkal volt baj, hanem aktuális értékítéletükkel. Mindhárman azt akarták, amit akkor és ott jobbnak ítéltek, és amit akartak, erős akarattal meg is tették. Nem az a helyes interpretáció, hogy nem tudták akarni, amit erkölcsileg jónak tartottak, hanem az, hogy nem azt tartották jobb választásnak, és ezért nem azt akarták, amit helyesnek tartottak.
    Nem az akaratot kell tehát erősíteni, ha nem vagyunk elégedettek a belőle fakadó morálisan kifogásolható cselekvéssel, hanem a morális jót kell felértékelni a jó egyéb fajtáival szemben. Ha lemondunk arról a túlzottan optimista elképzelésről, hogy az akaratot döntően az erkölcsi jó (a helyes) képzete határozza meg, kitarthatunk amellett, hogy az akarat elég erős ahhoz, hogy végrehajtsuk azokat a cselekvéseket, amelyeket adott pillanatban a legjobbnak tartunk, és amelyekhez fizikailag is elég erősek vagyunk.

    Úgy tűnik tehát, hogy (itteni formájában) az akaratgyengeség egész problémája azon alapul, hogy hajlamosak vagyunk összekeverni a jót és a morális jót, ezzel együtt az (1’’) és (1’) premisszákat. Mivel az előbbi igaz, észrevétlenül az utóbbit is annak tartjuk. Az utóbbit és vele az (1) premisszát elfogadva pedig óvatlanul azt is elfogadjuk, hogy döntéseink az erkölcsi jóról alkotott elképzeléseinkhez igazodnak, illetve hogy az alternatívákat alapvetően erkölcsi szempontból rangsoroljuk. Ez azonban nem igaz. Valójában az akaratot a jó, pontosabban a nagyobb jó képzete határozza meg, de a nagyobb jót nem mindig azonosítjuk az erkölcsileg nagyobb jóval.

  4. Harcz László
    Júl 18, 2014

    A cikkekben van szó testi-lelki élvezetekről, örömökről; és arról, hogyan tudunk ennek ellenállni.
    Ennek semmi köze az erkölcshöz, ezek csak célszerűségek, tehát ha a nyilván kárt okozó örömszerzési kényszerünknek nem tudunk ellenállni, az még nem erkölcstelenség, hanem gyenge jellem, célszerűtlen viselkedés.
    Az erkölcs Kant szerint ott kezdődik, hogy ha valaki elismeri a hibáját, hiányosságát.
    Szerintem pedig az erkölcs az önámítási kényszerünkkel szemben tanusított ellenállás. Bővebbet az ezzel (is) foglalkozó tanulmányomban, A legnagyobb virtusban a megadott blogban.

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.