Halálfélelem – miért is?

Nyilván előfordult már veled, hogy belegondoltál: meg fogsz halni, és egyszer majd nem leszel. Nem volt valami kellemes gondolat, ugye? Szinte mindnyájan félünk a haláltól, ezért is nem nagyon szoktunk gondolni rá: ha felmerül, legszívesebben elhessegetjük a gondolatot. De valóban van okunk félni tőle?

halál1Pontosítsuk a kérdést. Ha valaki fél a haláltól, félhet először is attól, hogy mi lesz vele a halála után. Hogy pokolra jut, vagy más szörnyű dolgok történnek vele. Ezt most félreteszem, mert úgy gondolom, hogy az emberrel halála után nem lesz semmi. Nem főzik tüzes üstben, nem kell elszenvednie mindazt a szenvedést, melyet ő okozott, és nem is kell újjászületnie valamilyen különösen kellemetlen formában.

Félhet továbbá a meghalástól, attól, hogy közvetlenül a halála előtt milyen fizikai és/vagy lelki gyötrelmeket kell átélnie. Ettől van miért félni: nem mindenki olyan szerencsés, hogy egyik este lefekszik, és másnap nem ébred fel.

Amiről most szó lesz az a halálfélelem harmadik fajtája: a nemléttől való félelem. Az attól való félelem, hogy nem lesz semmi. Hogy mindannak a jónak és rossznak, amelyet naponta átélünk, vége. A műsor nem jó, és nem rossz, hanem megszűnik.

De jogos-e a haláltól való félelem e harmadik fajtája? Félni csak a rossz dolgoktól kell. Vajon miért lenne a nemlét rossz?

Gondoljunk bele: ha valami rossz, akkor valakinek és valamikor rossz. Kell lennie valakinek, akinek a számára rossz, és ennek a rossznak kell legyen valamilyen időpontja vagy időtartama. A fogfájás rossz: Jenőnek péntek este, Lujzának szombat reggel stb.

A halál esetében azonban a személy és az időpont nem hozható össze. A halál bekövetkezte előtt a személynek egyetlen időpontban vagy időszakban sem rossz a halál (a bennünket érdeklő nemlét értelemben), mert az illető nem halott. Ugyanúgy, ahogy a fogfájás sem rossz neked, amikor nem fáj a fogad. Erre nem lehet azt válaszolni, hogy ilyenkor az a tudat rossz, hogy meg fogunk halni. Valamilyen később bekövetkező dolog tudata csak akkor lehet rossz, ha a később bekövetkező dolog rossz. A majdani halál tudata csak akkor lehet rossz, ha a halál rossz, s ez az, amit most tisztázni szeretnénk.halál2

A halál bekövetkezte után megvan az idő – a halál pillanatától kezdve az idők végezetéig –,  a személy azonban hiányzik: ha meghaltál, nem vagy. Mivel nem vagy, nem rossz neked a halál. Ezt világosabbá teszi, ha a születésed előtti időre gondolsz. Milyen is volt? Nem volt sem jó, sem rossz, mert nem voltál ott. A halál pont ugyanilyen lesz.

Összefoglalva: a halál pillanata előtt nem rossz neked a halál, mert nem vagy halott; a halál bekövetkezte után pedig azért, mert te nem vagy ott, hogy megtapasztald. Ha pedig a halál nem rossz, nincs is miért félni tőle.

Pompás érv, amely egy-két filozófustól eltekintve nem győzött meg senkit. Vajon miért? Na, mit gondolsz?

Epikurosz és Lucretius nyomán

2 hozzászólás

  1. ipartelep
    dec 20, 2014

    A végén kezdem: A válasz (a haláltól nem kell félni, mert utána nincs semmi) a többséget két okból nem győzi meg. Az első ok az, hogy csak nagyon kevés olyan szilárd materialista van, akinek meggyőződése, hogy a halál után tényleg nincs semmi. A többség, még ha nem is tételes vallásos, vagy hívő, de bizonytalan, és reménykedik abban, hogy talán mégis van… Viszont ha van valami (hihetik ők), akkor bizonytalan, hogy mi az. Ha megmarad a tudat, a személyiség (ezeknek mindenképpen meg kell maradnia, mert különben a személyes folytonosság elvész, és nincs értelme arról beszélni, hogy az egyén számára folytatódik a halál utáni lét), akkor van mitől félniük – gondolják ők -, hiszen ki tudja, mi lesz ott?
    Persze már ez is teljesen téves gondolkodás. Ugyanis, ha (ezt most feltéve, de meg nem engedve) tényleg van halhatatlan lélek (vagyis a test halála nem a tudat, és a személyiség halála), akkor is csak bizonyos- és valljuk be eléggé bornírt elképzelések fenyegetik annak “túlvilági” jólétét. Sokféle ilyen elképzelés van, de tudjuk jól, hogy ezek egymásnak is ellentmondanak. Az egyik csak a bűnök (ő mondja meg, mi a bűn) miatt büntet, a másiknak pont az a problémája, hogy hogyan lehetne kikeveredni az örökös meghalás-újjászületés spirálból. Értelmes ember látja (ebből is), hogy ezek a mesék az ember vágyaiból, fantáziájából táplálkoznak, a valósághoz semmi közük nincs.
    Tehát ha tényleg lenne halhatatlan lélek, akkor pontosan annak lenne jó esélye, hogy az majd valahogyan, örökké eléldegél. Ettől nem hogy félni kellene, hanem éppenséggel örülni neki. Ha az egész létnek csak egy elenyészően kis része a földi, fizikai lét, és annak a végén nem hogy vége mindennek, hanem csak akkor kezdődik az igazi banzáj, akkor nem hogy félni kell a haláltól, hanem örülni neki, mint az “igazi létbe” bevezető eseménynek.

    A másik ok filozofikusabb: A “nemlét” csak önmagában valóban sem nem jó, sem nem rossz. Igen, pontosan ugyanolyan a halál utáni nemlét, mint a születés utáni nemlét: Egyszerűen nincs semmi. se gondolat, se érzés, se személy, se tudat, se lélek. Viszont a helyzet az, hogy nekünk a halállal a létből, az életből kell átmennünk a nemlétbe, a semmibe. És élni azért többnyire szeretünk. Vagyis, ha azt látjuk, hogy el kell búcsúznunk az élettől, és utána a nemlét vár, akkor az a váltás rossz. Nem attól rossz, hogy a nemlét önmagában rossz, hanem attól, hogy a _léthez képest rossz_. Egy negatív változás van ilyenkor, a létből a nemlétbe, és az élőlények az életüket döntően befolyásoló (ez olyan) negatív változásokat nem szeretik, és ha éppen olyanjuk van, még félnek is tőle.

    Összefoglalva: A “rossz” itt nem egy állapot sajátossága (lét, vagy nemlét), hanem éppen egy állapotváltozásból adódik. Attól lesz valami rossz (az maga a rossz), hogy egy negatív állapotváltozás történik. Hogy aztán ettől ki-ki szubjektíve mikor, hogy, és mennyire fél, az eléggé egyéni. De olyan értelemben jogos ez a félelem, hogy a _változás maga_ mindenképpen negatív irányú lesz.

  2. fogkefe
    jan 20, 2015

    Meghalni filozófiai, logikai szempontból nem rossz dolog, ahogy a cikk is írja. Viszont negatív/pozitív érzéseink nem logikából táplálkoznak, hanem ösztönökből. Az egyik legerősebb ösztön a létfentartás, élni akarás ösztöne. Élni jó, nem élni rossz.

    Tehát létezik a halálfélelem, pedig a logika nem támasztja alá, mert racionális elménk nem uralja az összes érzésünket. A levezetésben magában nincs hiba.

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.