Van erkölcsi igazság!

Szemétség volt, hogy Jenő otthagyta Lujzát? Szerinted igen, szerintem meg nem. Lehet, hogy meg tudlak győzni, ha rámutatok egy számodra ismeretlen körülményre. Például, hogy Lujza rendszeresen csalta Jenőt, vagy megfordítva, Jenő tökéletesen boldog volt Lujzával, amíg meg nem ismerte azt a másik nőt. Tegyük fel azonban, hogy a körülményeket mindketten ugyanolyan jól ismerjük, s a történteket illetően nincs is köztünk vita. Te azt mondod, hogy nem szabad fájdalmat okoznunk annak, akinek oly sokat köszönhetünk, én meg azt, hogy aki szerelmes, annak a szíve parancsát kell követnie. Mindketten arra hivatkozunk, hogy mi helyes vagy helytelen, mit kell, mit szabad vagy mit megengedhetetlen tenni, és sehogy sem sikerül megegyeznünk.

Az, hogy az erkölcsi ítéleteinkben gyakran akkor sem jutunk egyetértésre, ha a releváns tényekben megegyezünk, azt sugallhatja, hogy az erkölcsi értékítéletek nem tényeket fejeznek ki, és szigorú értelemben nem igazak és nem hamisak. Sokan azt gondolják, hogy csakugyan ez a helyzet, s az erkölcsi ítéletekkel nem az adott esemény valamilyen tulajdonságát írjuk le, hanem, mondjuk, a vele kapcsolatos hozzáállásunknak vagy érzéseinknek adunk hangot.

Vegyük azonban az alábbi következtetést!

(1) Ha a lopás bűn, a gyilkosság is az.

(2) A lopás bűn.

Tehát, a gyilkosság bűn.

Ez a következetés vitathatatlanul érvényes. Tegyük fel azonban, hogy a ’bűn’ szó nem valamilyen tulajdonságot jelöl, amellyel egy cselekedet rendelkezik vagy nem rendelkezik, hanem azt fejezi ki, hogy a cselekedetet visszataszítónak találjuk. Ebben az esetben (2) valami ilyesmit jelent:

(*) Lopás? – Pfuj! (Brrrr! Öeee!)

Csakhogy (1) első tagmondatában ’a lopás bűn’ nem jelentheti ezt, mivel a ’ha, akkor’ logikai kötőszó igazságértékekkel rendelkező (azaz igaz vagy hamis) mondatokat köt össze. Ha viszont ’a lopás bűn’ nem ugyanazt jelenti (1)-ben és (2)-ben, akkor a fenti következtetés nem érvényes, mivel vétkes az ekvivokáció logikai hibájában, ami azt jelenti, hogy ugyanazt a kifejezést az érv különböző pontján más-más értelemben használjuk. (Mint az alábbi következtetés: A fű zöld. A fű árusítását a törvény bünteti. Tehát: van olyan zöld dolog, amelynek árusítását a törvény bünteti.)

Vagy vegyünk egy másik példát!

(3) Géza azt hiszi, hogy a lopás bűn.

A ’hisz’ ige tárgya mindig egy kijelentés, a kijelentések pedig igazak vagy hamisak. Ha tehát (3)-ban ’a lopás bűn’ (*)-t jelenti, akkor (3) ugyanúgy értelmetlen, mint az olyan mondatok, amelyben a ’hisz’ tárgya valamilyen igazságértékkel nem rendelkező nyelvi egység, pl. mint az alábbiak:

Géza azt hiszi, mikor lesz már végre nyár

Géza azt hiszi, bárcsak nyár lenne végre

Géza azt hiszi, legyen végre nyár

(Nem is tudom, milyen írásjelet tehetnék ezeknek a végére!)

Általánosan fogalmazva, a probléma a következő: ha az erkölcsi ítéletek nem rendelkeznek igazságértékkel, akkor rejtély, hogy azoknak az összetett mondatoknak a jelentését, melyeknek egyik tagmondata erkölcsi ítélet, miként határozza meg részeik jelentése. És vegyük észre azt is, hogy a probléma szempontjából mellékes, hogy a (2)-höz hasonló erkölcsi ítéleteket (*)-ként értelmezzük-e, vagy valahogy másként. Mindaddig, amíg megtagadjuk az erkölcsi ítéletektől az igazságértéket, képtelenek vagyunk számot adni az erkölcsi ítéleteket tartalmazó összetett mondatok jelentéséről.

Ha tehát az iménti gondolatmenet helyes, akkor van olyan, hogy erkölcsi igazság. És szerinted?

Peter Geach nyomán

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.