Az igazság – csak egy szó?

Az újdonsült PhD-k a doktorrá avatás során esküt tesznek arra, hogy „az igazság szolgálatára” szentelik magukat, a filozófusok pedig évszázadok óta vitatkoznak arról, amit Pilátus kérdezett Jézustól, hogy mi is az igazság. De biztos, hogy az igazság valami fontos dolog? Valami olyasmi, aminek „természete” van, amit a filozófiai vizsgálódás feltárhat?

Hasonlítsuk össze az alábbi két mondatot!

(1) A Mont Blanc 4808 méter magas.

(2) Igaz, hogy a Mont Blanc 4808 méter magas.

Mennyivel mond többet az ’igaz’ szót tartalmazó (2) a szót nem tartalmazó (1)-nél? Semmivel sem. Ez bármilyen hasonló viszonyban álló mondatpárra érvényes. Amikor azt mondjuk, hogy

igaz, hogy p (avagy ’p’ igaz)

semmivel sem mondunk többet annál, hogy

p.

            Ezzel a különös tulajdonsággal egyedül az igazság rendelkezik. Nincs egyetlen más  kifejezés sem, amellyel mondatból mondatot képezhetünk – ahogy (1)-ből (2)-t képeztük –, amelynél azt tapasztalnánk, hogy az eredeti és a képzett mondat pontosan ugyanazt mondja.

De akkor mi szükség van egyáltalán az ’igaz’ kifejezésre? Miért ne mondhatnánk ’igaz, hogy p’ helyett mindig azt, hogy ’p’?

            Először is azért, mert igencsak megnehezítené az egyetértés és az egyet nem értés kifejezését. Mondjuk meghallgatsz egy félórás előadást, és annak minden szavával egyetértesz.  Az ’igaz’ szó segítségével ezt könnyedén kifejezheted: „Minden, ami elhangzott igaz”. Az ’igaz’ szó nélkül kénytelen volnál az előadást szóról-szóra megismételni, ami bizony próbára tenné a memóriád, nem is beszélve a hallgatóság türelméről.

Másodszor, vannak olyan esetek, amelyekben a pompás memória és az angyali türelem sem pótolhatja az ’igaz’ szót.

(3) Minden, amit a pápa mond, igaz.

(4) Minden ’p vagy nem p’ formájú mondat igaz.

(3)-nál az a gond, hogy senki nem tudja pontosan a pápa mit mondott eddig, és mit fog még mondani; vagyis itt mondatok meghatározatlan sokaságáról van szó, amelynek elemeit nem lehet felsorolni. (4)-nél az okozza a problémát, hogy végtelen számú ilyen mondat van, s egyikünk sem él annyi ideig, hogy ezeket mind eldarálhatná.

Vagyis az ’igaz’ szót nem nélkülözhetjük. Ebből azonban nem következik, hogy az igazság valódi tulajdonság.

Hasonlítsuk össze az alábbi két mondatpárt!

(5a) A szilva kék.

(5b) A zafír kék.

(6a) Igaz, hogy Lajos lusta.

(6b) Igaz, hogy Kinga tündérszép.

(5) tagjai egyazon tulajdonságot, a kékséget tulajdonítják két különböző dolognak, és ennek a tulajdonságnak a két esetben (legalábbis részben) azonos a magyarázata. A szilva és a zafír azért kékek, mert adott hullámhosszúságú fénysugarakat elnyelnek, másokat pedig visszavernek. (6) tagjai szintén ugyanazt a tulajdonságot tulajdonítják két különböző mondatnak, ám a két mondat igazságát egészen másként magyarázzuk. (6a) azért igaz, mert Lajos így és így viselkedik, (6b) pedig azért, mert Kingának kedves vonásai vannak, jó az alakja, stb. A kékség tehát valódi tulajdonság abban az értelemben, hogy természete van: ha úgy tetszik, csak egyféleképpen lehet kéknek lenni. Az igazság ezzel szemben nem valódi tulajdonság: az igaz mondatokban nincs semmi közös, azon kívül, hogy igazak.

Ha helyes az iménti gondolatmenet, akkor az ’igazság’ pusztán nyelvi eszköz másként nem vagy csak nehezen kifejezhető tartalmak kifejezésére, és nem valamilyen „valódi” tulajdonságot fejez ki. Csak egy szó – bár igen hasznos szó. De akkor mi a csodára tesznek esküt az ELTE doktoranduszai? A filozófusok pedig mi a csodáról vitatkoznak? Na, mit gondolsz?

Gottlob Frege és F. P. Ramsey nyomán

Submit a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.