Mari és a paradicsom, avagy mi marad ki a fizikából

Mari zseniális tudós, aki valamilyen különös okból egész életét egy fekete-fehér szobában töltötte. Fehér tányérból, fekete evőeszközökkel szürke ételeket evett, fekete-fehér filmeket nézett, még a számítógépének a monitorja sem színes. Mari kutatási területe a neurofiziológia, közelebbről, ironikus módon, a színek észlelése. Mivel az internetenff laboratórium keresztül gond nélkül kommunikál kollégáival, nincs híján sem adatoknak, sem szakirodalomnak, s idővel mindent feltár a színek észleléséről, amely tág értelemben fizikai tudásnak lenne tekinthető. Tudja, hogy milyen hullámhosszú elektromágneses sugárzást érzékelnek az emberek színként, milyen hullámhossz milyen színnek felel meg, hogy milyen receptorsejtek vannak a szemben, s azok milyen hullámhosszakra érzékenyek, hogy hogyan jut el a receptorsejtektől az információ a látókéregbe, hogy pontosan milyen mechanizmusok révén alakul ki az a benyomás, amelyek révén az emberek a látott színekről nyilatkoznak, stb.

Miután mindent megtudott a színérzékelésről, ami fizikai, kiengedik a fekete-fehér szobából. Mi történik, amikor először pillant meg valami színeset, mondjuk egy paradicsomot? Nyilván nagyon elcsodálkozik, de számunkra ennél paradicsomérdekesebb az, hogy minden bizonnyal megtanul valamit újat. Most már tudja, milyen is pirosat látni. Azt természetesen eddig is tudta, hogy a paradicsom piros, mint ahogy azt is, hogy milyen neurofiziológiai jellemzőkkel írható le, aki pirosat lát. De ha valóban megtanult valami újat, akkor ez a tudás nem valami fizikaira vonatkozik, hiszen feltételeztük, hogy birtokában van a színérzékeléssel kapcsolatos teljes fizikai tudásnak. A fizikai leírásból ezek szerint valami kimaradt. Annak az állapotnak, amelyben valaki pirosat lát, nem csak fizikai jellemzői vannak, hanem nem-fizikai jellemzői is. Amiből az következik, hogy vannak nem-fizikai tulajdonságok.

Hogy félre ne értsük: az a tulajdonság, amelyről Mari tudomást szerzett, nem abban az értelemben nem-fizikai, hogy vizsgálata nem tartozik a fizika kutatási területéhez. Ez utóbbi értelemben a dinoszauruszok sem fizikaiak, hiszen a fizika szakosoknak nincs olyan tantárgya, hogy a Kvantumdinoszaurisztika alapjai. A pirosat látás azon jellemzője, melyről Mari a szobából kilépve tudást szerzett, abban az értelemben nem-fizikai, hogy nem fejezhető ki még a legbonyolultabb fizikai leírással sem. Valami olyasmi, ami fizikailag nem ragadható meg, és ezért  a dolgok másmilyen rendjébe tartozik. Vagyis, ha az érv helyes, van valami a szó szigorú értelmében nem fizikai. De biztosan helyes az érv? Na, mit gondolsz?

Frank Jackson nyomán

A gondolat, mint szabad madár? – avagy Kant ötödik antinómiája

Nézem az égen szálló madarakat, és azt gondolom, jobb nekik így szabadon, mint kalitkáva zárva, hiába vannak így száz veszélynek kitéve. Mi történne, ha madártan pontosan meg tudná jósolni, melyik madár mikor hova száll? Vajon ebben az esetben nem lenne többé értelme a szabad és rab madarak közti megkülönböztetésnek? Azt kellene-e mondanunk, hogy a cseresznyefán boldogan csicsergő madár nem szabadabb a kalitkában gubbasztó társánál, mert mindkettőt gúzsba kötik a természeti törvények? Aligha.

szabad madár

A példa azt sugallja, hogy a szabadság fogalma összeegyeztethető az előre meghatározottság eszméjével. Ha döntéseink saját természetünk, érzéseink, vívódásaink vagy éppen gyors elhatározásaink eredményeképpen születnek, akkor szabadok vagyunk, ha hatalmi szóval ránk kényszerítenek egy hitet vagy cselekvést, akkor nem. Ilyen formán szabadunk lehet akkor is, ha egy determinisztikus, kiszámítható világban élünk, és elménk is része ennek a természeti törvények által szabályozott rendszernek. Biztos ez? Nem kerülte el valami a figyelmünket?

Tegyük fel tehát, hogy elménk működését épp úgy meghatározzák a fizika törvényei, mint a madarak röptét. (Ez még mindig vonzóbb elképzelés, mint az, hogy döntéseinket a vak véletlen uralja.) Tegyük fel azt is, hogy az elmével kapcsolatos összes tényt az agyműködés fizikai tényei határozzák meg, vagyis a fizikalizmus igaz. Mi következik mindebből?

Az, hogy hiteinket és vágyainkat előre meghatározzák a korábbi agyi állapotok és külső körülmények. Ha igaznak vélünk valamit, már jóval korábban eldőlt, hogy igaznak tartjuk majd, ha hamisnak, akkor ugyanígy. Vagyis az, hogy valamit igaznak tartunk-e, nem azon múlik, hogy valóban igaz-e, hanem azon, hogy gondolkodásunk mire van előzetesen determinálva. Hogy mi az igazság, azt soha meg nem tudhatjuk, mert soha nem szabadulhatunk ki a meghatározottságok béklyójából. Meglehet, hogy arra vagyunk ítélve, hogy bizonyos kérdésekben mindörökre tévedjünk.

Tegyük föl most azt, hogy a fizikalizmus igaz, de a determinizmus hamis: az elme tényei végső soron mind fizikai tények, de hiteinket és vágyainkat nem határozzák meg a külvilág és az agy korábbi állapotai, hanem véletlenül jönnek létre. Ekkor az, hogy valamit igaznak vagy hamisnak gondolunk, a sors szeszélyén múlik, nem azon, hogy igaz-e vagy sem. Azt, hogy mi az igazság, ezúttal sem tudhatjuk, mert gondolataink a véletlen játékszerei. Meglehet, a véletlen nem kegyes hozzánk, és bizonyos kérdésekben mindig tévedünk.

szabad gondolatBármelyik lehetőséget választjuk, vélekedéseink nem az érveken és bizonyítékon múlnak, hiszen az, hogy mit gondolunk, vagy kezdettől fogva meghatározott, vagy csupán szerencse dolga. Valójában nincsenek is érvek és ellenérvek, hiszen érvei csak olyan elméknek lehetnek, amelyeket nem béklyóz meg sem az eleve elrendeltség, de a véletlen kényének és kedvének sincsenek kitéve. Ha tehát a fizikalizmus igaz, akkor akár igaz a determinizmus, akár nem, meglehet, hogy illúziókban élünk, akkor az igazság fogalma üres.

Ez azonban az iménti gondolatmenetre is igaz. Ha meggyőzött téged, az a vak szükségszerűség vagy a vak véletlen műve, ha nem, az is. Hogy mit gondolsz, így is, úgy is pusztán fizikai jelenség, nem a szellem szabad döntése.

Mindebből ez következik: ahhoz, hogy egyetérts vagy vitatkozz velem bármiről, kölcsönösen feltételeznünk kell egymás elméjének a fizikai világtól való függetlenségét, a nem előre meghatározottságot, a szabadságot. Csak akkor hihetsz a determinizmus igazságában, ha tagadod azt, és csak akkor érvelhetsz a fizikalizmus mellett, ha tagadod azt. Vagy mégsem? Na, mit gondolsz?

Immanuel Kant által inspirálva

Fájdalom, halak és filozófusok

Tíz évvel ezelőtt egy skót kutató, Lynne Sneddon, szenzációs bejelentést tett: szemben azzal, amit korábban mindenki gondolt, egyes halak igenis éreznek fájdalmat. Sneddon ezt a szivárványos pisztránggal kapcsolatos vizsgálataira alapozta, melyek során megállapította, hogy

  • a szivárványos pisztráng szájában 58 fájdalomreceptor (nociceptor – olyan idegsejt, amely specifikusan a fájdalmas ingerekre reagál) található,
  • az olyan ingerekre, amelyet mi fájdalmasnak találunk, a szivárványos pisztráng rendhagyó viselkedést mutat, mely emlékeztet az emlősök fájdalomviselkedésére.

pisztráng

A kutatók zöme nem fogadja el, hogy ebből az következik, hogy a szivárványos pisztráng érez fájdalmat. Ők azzal érvelnek, hogy

  • a halaknál hiányzik az új agykéreg (neocortex) – az agyi struktúra, amely az embernél fájdalomérzet létrejöttéért felelős –, s így a fájdalominger feldolgozása során nem jön létre az a sajátos érzés, melyet fájdalomnak nevezünk,
  • a kérdéses viselkedést inkább szabaduló/elkerülő viselkedésként kell értelmezni, nem pedig fájdalomviselkedésként.

Ezek az ellenérvek a lelki állapotokkal kapcsolatos materialista álláspontokra hajaznak. A pro és kontra érv közül az első az azonosságelméletre, amely szerint a lelki állapotok az idegrendszer állapotaival azonosak – durván: a fájdalom nem más, mint az agy ilyen és ilyen régióiban zajló ilyen és folyamat. A második a funkcionalizmusra, melyek szerint a lelki állapotok „oksági szerepek”: azzal jellemezhető, hogy mi okozza őket és ők maguk mit okoznak – nagyon durván: a fájdalom olyan állapot, amelyet olyan ingerek okoznak, mint a rúgás, csípés, harapás, s amely olyan viselkedéséket okoz, mint a jajgatás, sziszegés és az inger megszüntetését célzó mozgás. (Az azonosságelmélet és a funkcionalizmus különböző elméletek, de bizonyos változataik összeegyeztethetők.)

Ugyanakkor ezek az érvek összeegyeztethetetlennek tűnnek két olyan filozófiai elképzeléssel, melyek nem tekinthetők ugyan többségi álláspontnak, de szép számmal vannak híveik.

Privilegizált hozzáférés – A lelki állapotokat az különbözteti meg a fizikai állapotoktól, hogy a róluk való ismereteink tekintetében alapvető különbség van az egyes szám első és az egyes szám harmadik személy között. Saját fájdalmunkat érezzük, átéljük, megszenvedjük, míg másokét nem. (Ha együtt érzünk másokkal, akkor is saját fájdalmunkat érezzük, azt, amelyik nyomorúságuk láttán elfog bennünket.) Az olyan fizikai tulajdonságokat azonban, mint például a testmagasság, pontosan ugyanúgy ismerjük meg, akár magunkról van szó, akár másokról.

Tulajdonság-dualizmus – Egyes lelkiállapotok – mint amilyen a fájdalom is – egyáltalán nem materiálisak. A fájdalomnak nincs tömege, energiája, nem vesz részt elektromágnesek kölcsönhatásban, nem hat rá a gravitáció. Emellett nem tűnik ellentmondásnak, hogy valaki fiziológiájában és viselkedésében is egyezik velünk, de „belül üres”, azaz nem érez semmit.

A privilegizált hozzáférés azt sugallhatja, hogy a halak fájdalmára vonatkozó kérdés megválaszthatatlan, mert nem tudjuk milyen is halnak lenni. Egy másik ember bőrébe bebújhatunk, elgondolhatjuk, hogy mit érez, de egy hal bőrébe nem tudunk bebújni. A tulajdonság-dualizmus pedig arra a gondolatra vezethet, hogy a vita résztvevői által felhozott bizonyítékok nem is relevánsak. Ha a fájdalom nem valami anyagi természetű dolog, akkor a halak testének és bennük zajló oksági folyamatoknak vizsgálata nem döntheti el a kérdést, hogy éreznek-e fájdalmat.

ember horgon

Mihez kezdjünk ezzel? A fiziológusok mind materialisták? Vagy filozófiailag naivak? Vagy éppenséggel a filozófusok elborultak? Mindez együtt? Vagy a privilegizált hozzáférés és a tulajdonság-dualizmus igenis összeegyeztethető a biológusok érveivel?

Mire jött rá Harry Angel?

Vigyázat: spoiler!

 

angelheartAz Angyalszív című filmben a baljós külsejű Louis Cyphre (Robert de Niro) szerződteti Harry Angelt, a lepukkant magánkopót (Mickey Rourke), hogy megtaláljon egy Johnny Favorite művésznévre hallgató énekest. Angel munkához lát, de amint talál valakit, aki információval szolgálhatna, azt prompt meggyilkolják, méghozzá elég brutálisan. Végül azért összeáll a kép: a gyilkosságokat, pár másikkal egyetemben, Johnny Favorite követte el. De hát hol lehet Johnny Favorite? Amikor Angel beszámol felfedezéséről, Louis Cyphre, amúgy maga a sátán (Louis Cyphre = Lucifer), közli vele, Johnny Favorite nem más, mint, ő maga, Harry Angel. Angel persze mélységesen megdöbben.

De miért is? Nyilván azért, mert szert tett egy új hitre. Most álljunk meg egy rövid magyarázat erejéig. A hiteket a normális esetben olyan formájú mondatokkal tulajdonítjuk, hogy

X azt hiszi, hogy p

ahol X valamilyen személyre utal (Harry Angelre, Náncsi nénire, stb.), p pedig valamilyen kijelentésre (Géza kopaszodik, Géza és Lajos barátok, stb.). Amikor valakiről azt mondjuk, hogy hisz valamit, akkor nem foglalunk állást abban a tekintetben, hogy igaza van-e vagy sem. De a viselkedés magyarázata szempontjából csak a hitt kijelentés számít, annak igazsága nem. Ha Louis Cyphre hazudna Harry Angelnek, s ezért Angel hamis hitre tenne szert, ugyanúgy megdöbbenne. Mármost egy konkrét hit azonosításához meg kell adnunk a személyt (X-et), és a hit tartalmát (p-t).

A személy Harry Angel. De hogyan adhatnánk meg hitének tartalmát? Mi azt mondanánk, hogy

 Ő követte el azokat a gyilkosságokat.

Harry Angel pedig azt, hogy

Én követtem el azokat a gyilkosságokat.

Csakhogy ezek a szavak önmagukban elégtelenek a hit tartalmának azonosítására. Maradjunk a másodiknál. Ha Angel ejti ki ezeket a szavakat, igazat mond, ha a nyájas olvasó, akkor hamisat. Mivel egy és ugyanazon kijelentés nem lehet egyszerre igaz és hamis, e szavak más-más kijelentést fejeznek ki, attól függően, hogy ki mondja ki őket.

Hát akkor hagyjuk az „ő”-t, meg „én”-t, s mondjuk azt, hogy Angel azt hiszi, hogy

Harry Angel követte el azokat a gyilkosságokat.

Csakhogy önmagában ez sem magyarázza Angel megdöbbenését. Azt is hinnie kell, hogy

Ő Harry Angel.

Vagy ahogy ő maga mondaná:

Én vagyok Harry Angel.

Ezzel pedig visszajutottunk az előző problémához. Az „ő”-t vagy „én”-t tartalmazó mondatok önmagukban nem adják meg a hit tartalmát. Hogy milyen kijelentést fejeznek ki, attól függ, kire bökünk rá az „ő” kimondásakor, illetve hogy ki mondja ki az „én”-t tartalmazó mondatot.

Ilyen filozófiai kérdések nemcsak Hollywoodban merülnek fel. Tudod, hogy 9-kor kezdődik a vb-döntő. Ezt már jó ideje tudod, mégsem csinálsz semmit. Aztán ránézel az órára, és tigrisugrással veted rá magad a távirányítóra. Mi változott meg? Az, hogy rájöttél:

Most van 9 óra.

Ezek a szavak önmagukban megint csak nem határozzák meg a hit tartalmát, mert egy bizonyos időpontban kimondva igaz kijelentést fejeznek ki, más időpontban kimondva hamisat.

A gond a következő. A viselkedést – Angel megdöbbenését illetve a te tigrisugrásodat – egy új hittel szeretnénk magyarázni. E hit tartalmát azonban nem tudjuk szavakban kifejezni. Ha olyan mondatokkal próbálkozunk, amelyekben nem szerepel indexikus kifejezés – amilyen az „ő”, az „én” vagy a „most” szó –, nem kapunk magyarázatot, az olyan mondatok pedig, amelyekben szerepel, nem azonosítják a hit tartalmát. A kérdés az, hogy akkor hogyan jellemezhetjük azt a változást, amely a viselkedés megváltozását eredményezi.

Na, mit gondolsz?

John Perry nyomán

Descartes és az algopyrin

Fáj a fejed. Bekapsz egy algopyrint, és a fájdalom elmúlik. Miért? Legtöbben valami ilyesmit gondolunk: az, amit fejfájásnak érzünk, nem más, mint valamilyen neurofiziológiai állapot. Hogy milyen állapot – az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy minden fejfájás ugyanaz a neurofiziológiai állapot –, azt majd az agykutatók elmondják nekünk. Az algopyrin azért szünteti meg a fejfájást, mert megszünteti ezt az állapotot. Ha éppenséggel tudni akarod: a prosztaglandin szintetáz enzim gátlása révén gátolja a prosztaglandin endoperoxidok, azaz a prosztaglandin D és prosztaglandin E képződését. Hasonlóképpen: az ötödik feles után azért gondolsz vadakat, mert az alkohol belebarmol az agyad kémiájába.

Az ilyen magyarázatok a mentális (állapotok, események, folyamatok) és a fizikai (állapotok, események, folyamatok) azonosságán alapulnak. A mentális jelenségek közé olyan dolgok tartoznak, mint a fájdalmak, gondolatok, érzések, hangulatok. Ezeket egészen más fogalomkészlettel írjuk le, mint a fizikai dolgokat. Az asztalnak van színe, mérete, tömege, energiája, stb., ugyanezeket a tulajdonságokat igencsak szokatlan mentális jelenségekről állítani. Még egy „óriási” gondolatnak sincsen méterben kifejezhető szélessége és hosszúsága. Ha azonban az ilyen magyarázatok helyesek, a két különböző fogalomkészlettel ugyanazokat a dolgokat írjuk le. Minden mentális esemény azonos valamilyen fizikai eseménnyel.

descartes

De biztos, hogy ez így van? Tegyük fel, hogy a fejfájás fiziológiai megfelelője a prosztaglandin endoperoxidok túltengése, a továbbiakban PET. (Agykutatók: kéretik csendben maradni!) Mármost koherensen el tudjuk gondolni, hogy a fejfájás nem PET, vagyis: elmédben minden ugyanúgy történik, ahogy ténylegesen történt is, ugyanabban az időpontban pontosan ugyanolyan fejfájást érzel, csak éppen a fejfájással egy időben nincs PET-ed. Tehát:

(1) Koherensen elgondolhatod, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel.

Továbbá:

(2) Ami koherensen elgondolható, az lehetséges.

Egyszerűen azért, mert azt, hogy egy hamis kijelentés lehetett-e volna igaz, úgy döntjük el, hogy megpróbáljuk elgondolni, mi lenne, ha igaz lenne. Nyilván, ha egy hamis kijelentés igaz lenne, sok minden másként lenne. Ha most éppen nem blogot olvasnál, biztos csinálnál valamit. Akkor most ki kell találnunk ezt a részletet. Mondjuk könyvet olvasol. Milyen könyvet? – újabb kigondolandó részlet. Ha az ilyen részletek kitalálása során sehol nem ütközünk ellentmondásba – ezt értjük koherens elgondoláson –, az azt mutatja, hogy a kérdéses kijelentés lehetett volna igaz, röviden, lehetséges.

Az iméntiekből következik:

(3) Lehetséges, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel.

Ez persze kevés. Ugyanígy lehetséges (azaz alakulhatott volna úgy), hogy az Oscar-díjat filozófusoknak osztják, de ebből nem következik, hogy az Oscar-díjat csakugyan filozófusoknak osztják. Attól, hogy lehetséges, hogy a fejfájás nem PET, attól még PET. Általánosabban fogalmazva: attól, hogy a mentális és a fizikai lehettek volna különbözők, még azonosak.

És most jön a csavar:

(4) Ha lehetséges, hogy a fejfájás nem azonos PET-tel, akkor nem azonos PET-tel.

Hogy miért? Azok az azonossági állítások, amelyek természeti fajtákra vonatkoznak, ha igazak, akkor szükségszerűen igazak. Például: a víz azonos a H2O-val. Annak a szükséges és elégséges feltétele, hogy valami víz legyen – a víz azonossági kritériuma –, az, hogy H2O. Ami nem H2O, az nem is víz. Ezért a víz azonos H2O-val kijelentés szükségszerű.

Biztos, hogy így van? Hát nem tudjuk koherensen elgondolni, hogy a tudományos kutatás arra az eredményre vezet, hogy a környezetünkben található színtelen, szagtalan folyadék, melyet az emberek és állatok isznak, stb. nem H2O? Dehogynem! Ez azonban csak azt mutatja meg, hogy lehetséges olyan vízszerű anyag, amely nem H2O, nem pedig azt lehetséges, hogy a víz nem H2O. Tehát, amikor valaki azt mondja, hogy „lehetséges, hogy a víz nem H2O”, pontatlanul fejezi ki magát.

Várjunk csak! Akkor nem lehet, hogy (1) és (3) pontosan ugyanígy pontatlan? Nem lehet, hogy amikor elgondolni véljük a fejfájást PET nélkül, valójában nem a fejfájást gondoljuk el, hanem csak valami fejfájásszerűt? Nem. Itt hatalmas különbség van a víz és a fejfájás között. Ami pontosan olyannak tűnik, mint a víz, az nem feltétlenül víz, de ami pontosan olyannak tűnik, mint a fejfájás, az bizony fejfájás.

Úgyhogy kénytelenek vagyunk leszűrni a következtetést:

(5) A fejfájás nem azonos PET-tel.

Ez a fejfájásra vonatkozó érvelés minden mentális jelenség esetében végigvihető. Következésképp a mentális események nem azonosak a fizikai eseményekkel.

Ha ettől megfájdult a fejed, vegyél be egy algopyrint, vagy mutasd meg, hogy mi a baj ezzel az érvvel.

 

(Descartes és Kripke nyomán)

Mit hisz Pierre?

Pierre – aki nevéhez illően francia – bár nem tud angolul, és soha nem is járt Angliában, sokat hall egy angol városról, melyet honfitársai „Londres” néven emlegetnek. Annak alapján, amit hall, leszűri azt a következtetés, hogy az illető város szép. Ennélfogva igaznak tartja az alábbi francia mondatot:

 „Londres est jolie”

Aztán úgy hozza a sors, hogy Angliába költözik, s London egy szegényebb negyedében telepedik le. Az angolt a környékbeliekkel való érintkezés során tanulja meg. Közülük azonban senki nem tud franciául, így Pierre soha nem tudja meg, hogy a várost, ahol lakik, franciául „Londres”-nak hívják. A negyed, ahol lakik, történetesen elég csúf, s Pierre, aki nem nagyon hagyja el, azt hiszi, az egész város az. Ennélfogva igaznak tartja az alábbi angol mondatot:

 „London is ugly”

Akkor most mit hisz Pierre? A gond az, hogy nem igen tudunk mit mondani. Vegyük számba a lehetőségeket.

(1) Azt hiszi, hogy London szép, és nem hiszi azt, hogy csúf. De milyen alapon tagadhatnánk, hogy Londonba költözése után Pierre egy új hitre tett szert?

(2) Azt hiszi, hogy London csúf, és nem hiszi azt, hogy szép. De attól, hogy Angliában Pierre szert tett egy új hitre, miért kellett volna korábbi hitét feladnia? Hiszen sejtelme sincs arról, hogy az angol és a francia név ugyanazt a várost jelöli.

(3) Nem hiszi sem azt, hogy London szép, sem azt, hogy London csúf. Ez eddig a legrosszabb, mert egyesíti az előző két válasz nehézségeit. Ha valaki őszintén és kellő megfontolás után kimondja azt a mondatot, hogy „p”, akkor azt is hiszi, hogy p. Ez az elv jogosít fel arra, hogy a kimondott mondatok alapján hiteket tulajdonítsunk. Ezt az elvet most mind a két esetben felfüggesztenénk?

(4) Azt is hiszi, hogy London szép, és azt is, hogy csúf. Ekkor Pierre-nek ellentmondó hitei vannak. De ha valakinek ellentmondó hitei vannak, akkor logikailag hibásan gondolkodik. Csakhogy Pierre-re ez nem áll. Valóban van vele némi probléma: nem tudja, hogy a „Londres” és a „London” ugyanazt a várost jelöli. De ez nem logikai hiba!

Akkor most mit hisz Péter? És te mit hiszel erről?

 (Saul Kripke nyomán)