Lelövöd a gépet?

A Katona József színházban 2017 januárjában mutatták be Ferdinand von Schirach darabját, amely a következő erkölcsi dilemmát veti fel. Egy utasszállító gép száll a stadion felé, a fedélzeten 164 utassal és a gépet hatalmába kerítő terroristával, aki nem csinál titkot abból, hogy a gépet fegyverként használva meg akarja ölni a stadionban ülő 70.000 embert. A kísérő vadászgép pilótája vagy, és még lelőheted a gépet, csakhogy nem kaptál tűzparancsot. Sőt: azt az utasítást kaptad, hogy ne lőj. Lehet, hogy időközben kiürítették a stadiont, lehet, hogy nem – nem tudhatod. Lehet, hogy a gép utasainak sikerül betörniük a pilótafülkébe, és lefegyverezniük a terroristát, lehet, hogy nem – ezt sem tudhatod.

Lelövöd a gépet?

Ha utilitarista vagy, azt a cselekedetet tartod erkölcsileg helyesnek, amely minél több ember minél nagyobb boldogságát szolgálja, akkor valószínűleg így okoskodsz. Akárhogy döntök, emberek fognak meghalni, s velük elvész mindaz az öröm, amiben még részük lehetett volna, s haláluk mérhetetlen bánatot fog okozni családjuknak és barátaiknak. Úgyhogy maradnak a számok: 164 szemben több tízezerrel. 164 a kevesebb. Ha lelövöm a gépet, kevesebb lesz a boldogtalanság. Így hát lelövöd a gépet.

Ha kantiánus vagy, azt a cselekedetet tartod erkölcsileg helyesnek, amely olyan szabályon alapul, amely korlátlanul általánosítható, azaz: ha mindenki ezen szabály szerint cselekedne, olyan világot kapnánk eredményül, amilyenben élni akarunk. Ezért talán így okoskodsz. Ha lelövöm a gépet, a cselekedetemet megalapozó erkölcsi szabályt valahogy így lehetne megfogalmazni: a törvényeket és a törvényileg szentesített szabályokat (jelen esetben: a katonának teljesítenie kell a parancsot!) csak akkor kell betartanom, ha azok nem eredményeznek aránytalanul sok szenvedést. Ha mindenki e szerint a szabály szerint járna el, mindenki mérlegelné a törvények és szabályok betartásának következményeit, s ha betartásuk aránytalanul sok szenvedést okozna, áthágná őket. Ezzel azonban a törvények meg is szűnnének törvények lenni, hiszen követésük egyéni megítélés tárgya lenne. Az emberek sokszor rosszul számítják ki cselekedeteik következményeit, arról nem is beszélve, hogy érdekeik és érzelmeik gyakran félrevezetik őket. Milyen világban kívánnánk inkább élni? Egy olyan világban, amelyben rend van – bár a rend időnként sok szenvedés forrása –, vagy egy olyan világban, ahol nincs jogbiztonság, ahol minden esetleges és gyakran téves egyéni kalkulációk függvénye. Nyilván az előbbiben. Ennélfogva nem akarhatom, hogy mindenki azon erkölcsi szabály alapján cselekedjen, amely alapján én cselekednék, ha lelőném a gépet. Ezért nem lősz.

Na, hogy döntesz? És mit gondolsz ezekről az érvekről?

Ferdinand von Schirach nyomán

Megjegyzendő, hogy Schirach drámában a kantiánus érv más módon van kibontva, melyet A nyomozó és Kant című posztban tárgyalunk

Élménygép, avagy mi kell a boldogsághoz?

Egy reggel becsengetnek hozzád, s látogatód az Eternal Bliss Inc. munkatársaként mutatkozik be. experience-machine-1Azzal kezdi, hogy pár évvel ezelőtt részt vettél egy neurofiziológiai kísérletben, mely az Élménygép megalkotására irányult, s jutalmul rákerült a neved azok listájára, akik között kisorsolnak valakit a gép ingyenes, élethossziglan tartó használatára. Nos, éppen te lettél a szerencsés nyertes. Ha már nem emlékeznél, a gép a valóság tökéletes illúzióját kelti. Ha kibámulsz az ablakon, autók jönnek-mennek, lassan besötétedik, aztán hajnalodik, a napok hosszabbodnak, majd rövidülnek. A gép az illúziót mindig hozzáigazítja cselekedeteidhez. Ha például cukrot raksz a kávéba, érzed kezedben az izmok mozgását, ahogy a kávét kavarod, látod a kávé örvénylését, s ha megkóstolod, édesebbnek találod. De nem is az az igazán érdekes, hogy a gép által generált élmények életszerűek, hanem hogy az általad érzékelt valóságot a gép úgy alakítja, hogy igazodjon vágyaidhoz. A sör hideg lesz, a leves meleg. A főnököd nem lesz kíméletlen hajcsár; sőt, hamarosan te leszel a főnök. Ha vakrandira mész, a partnered nagyon is a kedvedre való lesz, és te is be fogsz jönni neki.

experience-machine-2

Amiatt sem kell aggódnod, hogy bele fogsz fásulni a sok kellemes élménybe, mert a gép alkalmanként kellemetlenségekben is fog részesíteni, bár csak olyan mértékben, ami szükséges ahhoz, hogy továbbra is intenzíven örülni tudjál a jó dolgoknak. Szóval olykor meleg lesz a sör, de amikor igazán hidegre vágysz, hideg lesz. És ami fontos, a gép nem valamilyen generikus, one size fits all boldogságot kínál, hanem személyre szabott boldogságot. Érzékeli, hogy milyen dolgoknak örülsz, és személyre szabott élményeket szállít. Ha a lemondás és önfeláldozás az, amitől igazán jól érzed magad, akkor bőven lesz alkalmad áldozatot hozni. Természetesen az a gondolat sem fog gyötörni, hogy ez mind csak illúzió: a gépnek ugyanis van egy okos kis memóriamódosító programja, ezért úgy fogsz majd emlékezni, hogy visszautasítottad a lehetőséget. Ami pedig a barátaidat illeti, ők nem fognak eltűnni az életedből, hiszen emlékeid alapján a gép felépíti őket. Te ugyan eltűnsz az ő életükből, de ha szeretnek, meg fogják érteni, hogy neked jobb így.

Nos, nyájas olvasó, te elfogadnád az ajánlatot?

Hogy jól megfontolhasd, tekintsd ugyanezt időben visszafelé! Szerencsés embernek mondhatod magad: barátok, szerelmek, munka, minden szuper; a fájdalom ritka és elviselhető. Aztán becsengetnek hozzád, s közlik, hogy az elmúlt éveket az Élménygépre kötve töltötted. Kiderült azonban, hogy tévedésből kötöttek rá a gépre, s most felkínálják a lehetőséget, hogy lekapcsoljanak róla, már ha akarod.

Sajnálnád, ha kiderülne, hogy eddig a gépen voltál?

Robert Nozick nyomán

Felelősek vagyunk-e azért, hogy mit hiszünk?

Russell Eugene Weston, Jr. 1998. július 24-én megkísérelt betörni a Fehér Házba, és megölt két rendőrt. Tettét azzarussell-westonl indokolta, hogy le akarta állítani a Rubin Műholdrendszert, amelyet elmondása szerint ő maga fejlesztett ki, amikor a NASA-nál dolgozott. A műholdrendszer azonban, amely képes visszafordítani az időt, a kannibálok kezébe került, akik minden idők legpusztítóbb járványát akarták rászabadítani az emberiségre, így nem volt választása: be kellett hatolnia a Fehér Házba, kerül, amibe kerül.

Dr. Fritz Klein, aki Auschwitz és Bergen-Belsen tábori orvosa volt, fritz-kleinarra a kérdésre, hogy tevékenységet hogyan egyezteti össze a hippokratészi esküvel, ezt válaszolta: „A hippokratészi eskü arra kötelez, hogy az üszkösödő vakbelet az emberi testből kimetsszem. A zsidók az emberiség üszkösödő vakbele. Ezért metszem ki őket.”

Westont, akit már korábban paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, nem állították bíróság elé, és azóta is elmegyógyintézetben van, míg Kleint felakasztották. Ebben az esetben a jogi felelősség összhangban van az erkölcsi felelősséggel: az elmebetegnek nincs erkölcsi felelőssége, a náci orvosnak van.

A náci orvost nem menti fel a felelősség alól, hogy nézetei döbbenetesen tévesek. Való igaz, hogy a tévedés bizonyos esetekben mentesít a felelősség alól. Ha a boltban frissen vásárolt, nem lejárt szavatosságú paradicsomlé történetesen mérgezett, és te megmérgezed vele a családod, akkor gyötörhet ugyan az önvád, de nem vagy felelős, hiszen nem tudtad, hogy mérgezett. Honnan a csudából tudhattad volna? De ha a paradicsomlé azért mérgező, mert rég lejárt a szavatossága, akkor bizony felelős vagy. Miért nem nézted meg a dátumot? E két példa azt mutatja, hogy különbség van vétkes és vétlen tévedés között, és csak a vétlen tévedés mentesít az erkölcsi felelősség alól. Ez meg is magyarázza, mi a különbség az elmebeteg és a náci orvos között. Weston vétlen, mert elmebetegsége miatt képtelen volt racionálisan gondolkodni. A náci orvosnak nincsen ilyen mentsége.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Azt, hogy mit hiszünk, csak közvetve befolyásolhatjuk, ti. azáltal, hogy milyen információkat szerzünk be, s hogy ezeket milyen alaposan mérlegeljük. Ha a lejárt szavatosságú paradicsomlével megmérgezed a családot, akkor azért róható fel neked a tévedés, mert nem szereztél meg egy releváns és könnyen hozzáférhető információt. Csak rajtad állt, hogy megnézed-e a szavatossági időt, és simán megnézhetted volna. Hiteink tartalmát azonban nem befolyásolhatjuk közvetlenül: nem tudjuk azt hinni, amit akarunk. Mondjuk egymillió eurót ígérek neked, ha elhiszed, hogy a Holdon vagy. De hiába akarnád ezt hinni. Akárhogy is próbálod, nem fog menni.

A kérdés a náci orvos esetében az, miért is vétkes a tévedéséért. Nem könnyű felmutatni olyanfajta mulasztást, mint amikor nem nézed meg a szavatossági időt. Nyilvánvalóan szembehelyezkedett az erkölcsi hagyománnyal. De valamilyen hagyománnyal szembehelyezkedni önmagában nem ismeretelméleti vétség. Vitathatatlan, hogy figyelmen kívül hagyta sokak véleményét. De ez sem ismeretelméleti vétség. (Gondolj bele: mindnyájan elutasítunk egy sor hagyományt, és semmibe veszünk sok véleményt.) Egyáltalán nem világos, hogy bármilyen ismeretelméleti vétket elkövetett volna. De ha egyszer nem vétkes a tévedésért, amely tetteit motiválja, akkor nem terheli erkölcsi felelősség sem.

De hát igenis terheli! Akkor hogy is van ez? Na, mit gondolsz?

William Alston és Neil Levy nyomán

Irány a létminimum?

A folyóparton sétálva megpillantasz egy fuldokló kisgyereket. Nem vitás, mit kell tenned. Begázolsz a folyóba, és kimented. Ha nem így teszel, rohadt alak vagy. Ódivatúan, ám pontos fogalmazva, erkölcsi kötelességed kimenteni.

singer 1  A jótékony célú adakozást legtöbben nem szoktuk kötelességnek tekinteni. Ha támogatod a szegényeket, betegeket, hátrányos helyzetűeket stb., az derék dolog, de ha nem támogatod, attól még lehetsz rendes ember. Biztos azonban, hogy helyesen gondoljuk, hogy a jótékonykodás csupán érdem, nem pedig kötelesség?

Induljunk ki abból a kérdésből, hogy miféle erkölcsi elv alapján véljük úgy, hogy a fuldokló kisgyermek kimentése kötelesség. Íme egy esélyes  jelölt:

(E)       Ha módunkban áll megakadályozni valami nagyon nagy rossz bekövetkeztét anélkül, hogy valami erkölcsileg fontosat feláldoznánk, akkor kötelességünk ezt megtenni.

Úgy tűnik, (E) nem szab ki ránk teljesíthetetlen kötelezettségeket. Ha kerekesszékes vagy, és nem tudod megmenteni a kisgyereket, ez nem kötelességed. Ha biztonsági szakértő vagy, és éppen telefonon instruálod a paksi atomerőmű munkatársait egy rendkívül súlyos válsághelyzet elhárítása érdekében, senki nem veti a szemedre, ha nem szakítod félbe a beszélgetést.

Való igaz, hogy (E) követése olykor áldozatokkal jár. Ha kimented a gyermeket, összevizezed a ruhádat, és talán jól meg is fázol. Az elv azonban nem kötelez ésszerűtlen áldozatokra. A kisgyerek labdájáért nem kell begázolnod a vízbe. Ha elveszti a labdáját, az rossz ugyan, de nem nagyon nagy rossz. És ha valami nagyon rosszról van szó, az is felment megakadályozásának kötelezettsége alól, ha ezzel komoly erkölcsi áldozatot hoznál. Mondjuk módodban áll a lebukás veszélye nélkül megmérgezni az egészségügyi minisztert, s ezzel megakadályoznád annak a törvénynek a benyújtásában, mely több száz gyógyítható beteget foszt meg a gyógyulás lehetőségétől. (E) alapján mégsem kötelességed megmérgezni a minisztert. Még egy igen nagy rossz elkerülése érdekében sem kell gyilkossá válnod. Összefoglalva, (E) ésszerűnek tűnik.

Akkor most tegyük fel, hogy moziba akarsz menni. A jegy 1500 Ft. Ha ezt odaadod egy szegénynek, akkor lehetővé teszed, hogy ennivalóhoz jusson, vagy hogy kiváltsa a gyógyszerét, stb. (E) szerint ezért kötelességed ezt a pénzt odaadni, hiszen ezt módodban áll megtenni, nem jár erkölcsi áldozattal, és valami nagyon nagy rosszat akadályozol meg vele.

OK, odaadtad – most mellékes, hogy egy koldus kezébe adtad, vagy egy jótékonysági szervezetnek juttattad el. Tehát 1500 mínusz. De te még mindig moziba akarsz menni, és pénzed is van még. singer 2Ám a jegyre szánt 1500 Ft-ot az iménti okból megint csak adakozásra kell fordítanod. Meg a következő 1500-at is. És így tovább. Most már láthatod, mire fut ki a gondolatmenet. Mindaddig adakoznod kell, amíg adakozni tudsz. Csak azután hagyhatod abba, amikor leküzdötted magad valahova a létminimum közelébe. Ráadásul, ha csakugyan így teszel, még csak nem is tekintheted magad áldott jó embernek, afféle földi szentnek, hiszen (E) alapján csupán a kötelességed teljesíted.

Ha most nem határozod el, hogy irány a létminimum, akkor az érv nem győzött meg. De mi lehet vele a baj? Vagy talán mégis inkább irány a létminimum? Na, mit gondolsz?

Peter Singer nyomán

 

Kié legyen a gyermek?

Clark és Lois szeretik egymást, boldog házasságban élnek, és nagyon szeretnének gyereket. Sajnos Lois bizonyos egészségügyi problémák miatt nem alkalmas a gyermek kihordására. Szerencsére közös jó barátjuk, Martha, aki mélyen átérzi fájdalmukat, vállalja, hogy kihordja gyermeküket. Nem béranyaságról van szó: Martha nem kap pénzt a terhességért és a szülésért (legfeljebb a terhességgel összefüggő költségeit térítik, a gyógyszert és az orvosi számlákat). Hála a korszerű reprodukciós technikáknak, nem okoz gondot Lois petesejtjét Clark ivarsejtjével in vitro megtermékenyíteni, majd a megtermékenyített petesejtet beültetni.surrogacy

  1. eset. Telik-múlik az idő, s a terhesség előrehaladtával Martha egyre inkább anyai érzelmeket kezd táplálni a megszületendő gyermek iránt, s mikor megszüli, nem akarja Clarknak és Loisnak átadni.

Mire hivatkozhat Martha?

(M1) Én szültem meg.

(M2) Én figyeltem minden mozdulatát. Én voltam boldog, ha vígan rugdalódzott, és én aggódtam, ha túl hosszú ideig nem mozdult meg. Egyszóval én fektettem bele a több érzelmi munkát. A válás alkalmával is annak ítélik a gyermeket, aki valóban törődött vele.

(M3) Én viseltem el a terhesség összes kényelmetlenségét. Én küszködtem azzal, hogy alvásra alkalmas pozícióba tornázzam magam, nekem kellett rossz napokon állandóan a vécére rohangálnom, és akkor a kihagyott fitneszről nem is beszélek. Én hoztam érte a több áldozatot.

Mire hivatkozhat Clark és Lois?

(CL1) A gyermeknek genetikailag mi vagyunk a szülei.

(CL2) A gyermek a mi szándékunkból született meg. Nem Martha akart gyereket, hanem mi.

  1. eset. Telik-múlik az idő, s Martha terhességének előrehaladtával Clark és Lois kapcsolata megromlik. Mikor benyújtják a válókeresetet, már kicsúsztak abból az időszakból, amelyen belül a művi abortusz engedélyezett. Mire a baba megszületik, már el is váltak, és új párra is találtak. Clark azt akarja, hogy gyermekének genetikailag is új párja legyen az anyja. Lois párjának pedig több gyermeke is van, akiket Lois imád, s nem érzi úgy, hogy szüksége lenne még egy gyermekre, aki az ő génjeit hordozza. Martha mindkettőjükben csalódott: úgy érezi semmibe vették az áldozatát. Amikor a gyermek megszületik, kijelenti, hogy esze ágában sincs felnevelni. Hogy a dolog még rosszabb legyen, a gyermek olyan fogyatékosságokkal jön a világra, melyek miatt nincs, aki örökbe fogadná. De ha egyszer megszületett, valakinek csak gondoskodnia kell róla. Ki legyen az?

Martha: Nem én!

(M1*) Én csak megszültem.

(M2*) Ők azok, akik gyereket akartak. Nekem ez az egész eszembe se jutott volna.

Lois: Nem én!

(L1*) Csak genetikailag származik tőlem.

(L2*) Nem én szültem meg. Soha nem voltam vele abban a mély, intim kapcsolatban, ami anyává tenne.

Clark: Nem én!

(C1*) Én itt, kérem szépen, egyszerű spermadonor vagyok.

Mi lenne a helyes döntés az 1. esetben? Mi a 2. esetben? Mihez kezdünk azzal, hogy a 2. esetben a felek (részben) azzal érvelnek saját álláspontjuk mellett, amivel az 1. esetben az ellentétes álláspont mellett érveltek? Na, mit gondolsz?

Ha a manipuláció megfoszt a szabadságtól, soha nem is lehetsz szabad?

A gonosz idegsebész a lesötétített autóban csak az alkalomra vár, hogy tesztelje a chipet, melyet a mit sem sejtő manipulation 1Alfréd agyába beültetett. Amikor a közértből kilépő néni zsebéből kicsúszik a pénztárca, leüt pár billentyűt a laptopján. A laptop rádiójelet küld chipnek, amely szélsőségesen önző és anyagias gondolati folyamatokat indít be. Alfréd lehajol, zsebre vágja a pénztárcát, és fütyörészve elsétál az ellenkező irányba. Alfréd ettől nem lesz szemétláda. Manipuláció áldozata, nem döntött szabadon. Szemétláda akkor lenne, ha szabad döntéséből nyúlná le a pénztárcát.

Amikor így ítélünk, adottnak vesszük, hogy az erkölcsi felelősség megköveteli a szabad döntést, s hogy vannak szabad döntéseink. Ha valaki azt felelné erre, hogy szabadság nem létezik, mert Alfréd tette a normális körülmények között is ugyanúgy okságilag meghatározott, mint amikor az idegsebész manipulációjának áldozata, azt aligha találnánk meggyőzőnek. Persze – felelnénk – Alfréd tettei okságilag meghatározottak: hogy mit tesz nem a véletlen műve. Csakhogy nem minden oksági meghatározottság zárja ki a szabadságot. Szabadnak éppen az olyan cselekedeteket tekintjük, amelyek bizonyos típusú oksági folyamatokból származnak. Hogy milyenből? Sokféle jelölt van. Mondhatjuk azt, hogy Alfréd tettének jelleméből kell fakadnia. Vagy azt, hogy Alfrédnak ne legyen semmiféle fenntartása a cselekedetét irányító vágyakkal szemben. Vagy a cselekedethez vezető folyamatnak érzékenynek kell lennie az indokokra, különös tekintettel a morális indokokra.

De biztos, hogy lényegi különbség van a manipulációs és a normális esetek között? Lássunk egy érvet amellett, hogy nincs.

Tegyük fel, hogy Alfrédot nem online manipulálják, hanem a chipet még gyerekkorában beültették, s az folyamatosan gondoskodik arról, hogy Alfréd többnyire önző és anyagias módon viselkedjen. Ez, ha úgy tetszik, offline manipuláció. Az, hogy Alfréd tetteit nem ad hoc befolyásolják, hanem előre beprogramozták, hogy milyen szempontok alapján döntsön, nem tűnik lényegi különbségnek. Alfréd tettei így is úgy is mások határozzák meg, ezért az offline manipuláció is kizárja a szabadságot.

A következő lépésben az offline chipes manipulációt cseréljük le a pszichológiai indoktrinációra. Alfrédba még kisgyerek korában elkezdték sulykolni, hogy egyedül ő számít a világon, és hogy a pénz mindenek feletti érték, s mire elérte azt a kort, amelyben képessé válhatott volna az indoktrinációt felismerni és meggátolni, már önző és anyagias lénnyé vált. Ha az előző esetben megtagadtuk Alfrédtól a szabadságot, ebben az esetben is meg kell tagadnunk, hiszen a chip és az indoktrináció közötti különbség nem tűnik fontosnak a szabadság szempontjából. Ugyanígy nem tűnik fontosnak, hogy Alfrédet nem egyvalaki programozza bizonyos fajta cselekedetekre, hanem inkább egy társadalmi csoport.

manipulation 2De ha az indoktrináció kizárja a szabadságot, akkor miért is lenne Alfréd szabad a normális esetben? A normális esetben Alfréd bármely cselekedetének hátterében számtalan tényező húzódik meg: genetikai adottságok, otthoni és iskolai szocializáció stb. Ezek együttesen oda vezetnek, hogy az adott pillanatban önző és anyagias érdekeinek engedjen. Ekkor viselkedésének sokféle, pontosan nem azonosítható oka van, de ezeket éppoly kevéssé választhatja meg, ahogy az online, az offline és az indoktrinációs esetben sem választhat. Az, hogy nem tudunk felmutatni senkit, sem gonosz idegsebészt, sem társadalmi csoportot, aki vagy amely azt akarná, hogy Alfréd ilyen és ilyen módon cselekedjen, szintén nem tűnik fontosnak.

Ha tehát az online manipuláció kizárja a szabadságot, akkor a normális esetben sincs szabadság, hiszen az offline manipulációtól az indoktrináción át a normális esetig jutva sehol nem észleltünk fontos különbséget. Így hát nincsen szabadság.

Vagy valahol hibás a gondolatmenet? Na, mit gondolsz?

Derk Pereboom nyomán