Áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül.

Számomra mindez egy olyan rejtélyt testesít meg, ami a Columbia Egyetem biológus szakának diákévei óta izgalomban tart.

Jelképezi egyedülállóan emberi képességünket a képzõmûvészetre, zenére, sportra, vallásra, öntudatra és erkölcsi erényekre. Nekünk taxival könnyû átsuhannunk a Nyugati Hetvenkilencedik utca és a Kilencedik sugárút sarkáról a Természettudományi Múzeumtól a Keleti Nyolcvanegyedik utcába a Metropolitan Mûvészeti Múzeumhoz ; bezzeg õseinknek annál nehezebb feladatot jelenthetett, hogy a természettörténet prehumán világából az emberi kultúra világába eljussanak.

Vajon miképp történt ez az átmenet? Hogy lettünk fán ugráló majmokból New York-i taxiutasok? Evolúciónk hogyan lehet pénzt keresni webhelyekkel fontos áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül bizony igencsak homályosan látszik.

Mindenesetre az biztos, hogy létezett ilyen ösvény, a mai emberi elme valahogy kifejlõdött. A válaszon a tudósok már több mint száz éve töprengenek. Leginkább persze azt a nyomot követve, amit ezalatt sikerült meggyõzõen szélesre kitaposniuk: a természetes kiválasztódás koncepcióját. Hiszen például nyilvánvaló, hogy a technika alkalmazásának, a kereskedésnek vagy áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül tudásnak túlélési értéke van;1 lehet, hogy elménk mindenekelõtt a harc igényeit követve vált ilyenné erre is van jelkép New Yorkban: az USS Intrepid cirkálón berendezett Tengeri, Légi és Ûrhajózási Múzeumvagy a csere kölcsönös elõnyeit kihasználva lásd Világkereskedelmi Központvagy esetleg úgy, hogy az elvont tudásszomj bizonyult váratlanul hasznosnak gyakorlati helyzetekben is New York-i Közkönyvtár, szintén nem messze az elõzõektõl.

Sokan gondolják úgy, hogy az elme evolúciója a kiválasztódási folyamatban az eszközök evolúciójához kötõdött, és a többi látványos fejlemény, mint például a díszítés mûvészete, csak e folyamat mellékterméke volt. A darwini forradalom óta ez a szelekcionista felfogás látszik az egyetlen olyannak, amely tudományosan elfogadható, mégis hagy maga után némi hiányérzetet. Több vaskos tényt nem tud ugyanis megmagyarázni.

Az emberi nyelv például sokkal kidolgozottabb, mint amire az életben maradáshoz szükségük volt azoknak az elõdeinknek, akik már használták. A biológia pragmatikus nézõpontjából a képzõmûvészet és a zene értelmetlen energiapocsékolás.

A humor vagy az erkölcs nemigen juthatott szerephez abban, hogy élelmet találjunk és elmeneküljünk a ragadozók elõl. Elképzelem, ahogy egy õsöm megáll szemben a kardfogú tigrissel, és elõbb szép szóval kérleli, majd mikor ez nem válik be, elmond neki egy viccet… Mi több, ha az intelligencia és a kreativitás mégiscsak hasznosnak bizonyult valahogy, akkor a többi fõemlõs miért nem fejlesztette ki?

Ha a szelekciós elmélet alapján szert is tehettünk az újítás, a kereskedés és a tudás készségeire, nem válnak érthetõvé az emberi kultúra dekorációs jellegû és az elõbbieknél rendszerint élvezetesebb elemei: a mûvészetek, a sport, a színjátszás, a politikai ideálok követése és így tovább.

Erre áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül a szelekcionisták megjegyezhetik, hogy a Central Park közelében ott a híres Central Park-i Tanulóközpont is — szóval a kultúra tortájának fent említett cukormázai létrejöhettek úgy, hogy a technikához kötött evolúció során a növekvõ agy belejött új dolgok tanulásába, így vált alkalmassá a mûvészetre és társaira mintegy a fõ folyamat mellékhatásaként.

Nem hiszem azonban, hogy ez a magyarázat kielégítõ.

•  Увы, - сказал Нуматака, которому уже наскучило играть, - мы оба знаем, что Танкадо этого так не оставит.
• Munka az interneten beruházás nélkül 40 302
• Но вышло .
• Халохот повернулся к алтарю.

Biológiai szempontból nézve így azt kellene várnunk, hogy más nagyagyú emlõsök — például az elefánt és a delfin — szintén kifejlesszék saját mûvészetüket. A pszichológia felõl pedig így nem érthetõ, hogy miért tanulunk sokkal könnyebben zenei dallamokat matematikai képleteknél, sportot a sebészetnél vagy épp vallási mítoszokat a racionális tudomány tételeinél.

Nem muszáj feltételeznünk, hogy ami az emberi viselkedésben érdekes és élvezetes, az mind csupán a túlélõkészség meg az általános tanulási kapacitás mellékterméke. Hogy még egyszer a Central Parkból hozzak hasonlatot: a magyarázat új irányára engem nem az északi oldal Tanulóközpontja inspirál, hanem az a délebbre lévõ bokros liget, amit a környéken Barangolónak hívnak. Ezen a tizenöt hektárnyi területen madárfaj él, és teszi az egészet minden tavasszal egy hatalmas szabadtéri hangversenyteremmé.

A madarak persze nem minket akarnak szórakoztatni, hanem reménybeli párjukat hívják gyönyörû és komplikált strófáikkal. Ezek a dallamok — ki tagadná, hogy a maguk módján mûvésziek?

Nem lehetséges-e, hogy a mi rejtélyes képességeink némelyike mögött is valamilyen hasonló funkció bújik meg, várva, hogy végre felfigyeljenek rá a tudósok is? Minden egyes õsünk nemcsak életben tudott maradni egy ideig, hanem sikerült szexuális kapcsolatra rávennie legalább egy másnemû partnert legalább akkora intenzitással, hogy együtt utódot hozzanak létre.

Azok az elõemberek, akik nem keltettek másokban nemi vágyat, egyikünknek sem válhattak az õseivé, hiába értettek akármilyen jól az életben maradáshoz. Ennek a ténynek már Darwin is tudatában volt: azt írta, hogy az evolúciót nem egyedül a természetes szelekció tartja lendületben, hanem egy ugyanolyan fontos másik folyamat is, amit úgy hívott, hogy szexuális szelekció partnerválasztás révén.

Büszke volt apja skót származására és hagyományos skót erényeire, azaz tisztességére, szorgalmára és alapossá­ gára. O maga is rendelkezett ezen jó tulajdonságokkal, melyeket érzése sze­ rint apjától örökölt. Mivel apja tragikus és korai halála következtében egyetlen, nem genetikai jellegű öröksége mindössze egy Glasgow-ból hozatott skót szoknyára korlátozódott, nem lehet csodálkozni azon, hogy anyám a biológiai jussát m inden­ féle anyagi dolognál nagyobb becsben tartotta.

Ahol a biológiában partnerválasztásról esik szó, elõbb-utóbb feltûnik a biológusok egyik kedvenc szemléltetõ ábrája: a pávafarok. És aztán egyszer csak… Teringettét, beleakad egy gubancos ágba, majd szemlátomást akadályozza tulajdonosát, amikor a áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül kutatót észrevéve ijedten fel akar szállni.

Nos, igen: ez a formatervezett remekmû kizárólag arra jó, hogy a pávatojókat elkápráztassa, egyébként inkább árt, mint használ.

Трепет ожидания, волны, сносившие его то влево, то вправо, закрытые глаза, почти беззвучное движение губ в молитве.

Nyilvánvalóan szexuális szelekcióval alakult ilyenné, így lett e folyamat klasszikus példája. A pávatojók annál jobban vonzódtak egy pá- 14 A PÁRVÁLASZTÓ AGY vahímhez, minél hosszabb és színesebb volt farka neki; ezért a többieknél hosszabb és színesebb farkú hímeket több tojó választotta partnerül; ezért õk statisztikai átlagban több utódot nemzettek, mint szerényebb farkú vetélytársaik; mivel pedig a farok mérete és színei bizonyos mértékig kódoltak a génekben, és emiatt a különbségeik örökölhetõk, a népszerû hím átadta e szerencsés alkati sajátosságát utódainak.

A környék pávái közt tehát nemzedékrõl nemzedékre egyre látványosabbá vált ez a macsó szexepil, pedig kinövesztése és karbantartása sok energiát felemészt, és nehezíti a menekülést a ragadozók elõl. Mindent a szerelemért…!

Ám mint az eredményen látszik, ez egy bizonyos határig megéri. A pávafarok biológiai funkciója az, hogy vonzza a tojókat, erre adaptálódott az evolúcióban a partnerválasztás révén.

Létezése tudományosan csak akkor áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül, ha e sajátos funkcióját tudomásul vesszük. A túlélés szempontjából az adaptáció kudarca volna, az udvarlás szempontjából viszont maga a tökély — és persze ne csodálkozzunk, hogy a tojók ez utóbbi szempontot tették magukévá.

Hisz kaját keresni meg a tigris elõl elszelelni egyedül is tudnak, a hím ugyan mire volna jó a párosodáson kívül? Szerintem az emberi elme legimpozánsabb képességei olyanok, mint a hím pávák farka: eredetileg az udvarlás eszközei voltak, a nemi partnerek vonzását és szórakoztatását szolgálták. Ahogy a következõkben remélhetõleg képes leszek bemutatni, ha figyelmünket az evolúció túlélési szemléletérõl átirányítjuk kissé a párkapcsolati szemléletre, többet megérthetünk az emberi mûvészetek, az erkölcs, a nyelv és a kreativitás gazdag jelenségkörébõl.

Egy as Gallup-felmérés szerint az amerikaiak csaknem fele elfogadja azt a nézetet, hogy az ember fokozatosan fejlõdött ki évmilliók alatt. Azt viszont már csak körülbelül tíz százalékuk hiszi, hogy elménk meghökkentõ képességeit mármint az állatokhoz képest meghökkentõket létrehozhatta a természetes szelekció, egyedül és valamiféle irányítás áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül.

A legtöbb ember szükségét érzi egy intelligens és aktív tervezõ feltételezésének. Még a kevésbé vallásos országokban is, amilyen például Nagy-Britannia, az elme létrejöttére sokan nem tartják elegendõ magyarázatnak a természetes szelekciót, noha elfogadják, hogy az emberszabású majmok leszármazási vonalához tartozunk.

Ezzel a véleménnyel magam is egyetértek, pedig elkötelezett darwinista vagyok. Nem hiszem el, hogy az emberi elmét meg lehet érteni pusztán a túlélésért folytatott harc és az abban való kiválasztódás alapján. Az emberi elme sokkal komplikáltabb, értelmesebb, szórakoztatóbb és alkotóbb hajlamú annál, mint amire õseinknek a pleisztocén kori Afrikában szükségük volt az életben maradáshoz.

Szerintem is kellett ott lennie egy intelligens erõnek, amely aktív tervezõként tevékenykedett. Nem tudták persze, hogy amit tesznek, az befolyásolja az evolúció menetét, de hát ezt a többi élõlény sem tudja, mégis teszi.

Azzal, hogy áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül tulajdonságait befolyásolták nemi partnerük kiválasztásával, és azzal, hogy a választásban a partner szellemi képességei nagy súllyal számításba jöttek, egymás elméjére szelekciós nyomást fejtettek ki.

Ez mondandóm legfontosabb tétele, a továbbiakban már csak a részletes kifejtés és bizonyítás következik. Fajunk soha nem volt gazdagabb és iskolázottabb, bolygónkat soha nem laktuk ilyen sokan, soha nem voltunk ennyire tudatában közös áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül és egymáshoz kötött jövõnknek.

Önbizalmunk gyarapodásával egyre kevésbé szorulunk elandalító mítoszokra saját magunkról. A darwini forradalom nyomán felismertük, hogy a világmindenség nem a mi kényelmünkre van berendezve olyannak, amilyen. Ez a forradalom azonban még nem vette be a természet utolsó fellegvárát — az emberi természetet.

Pedig megpróbálta, legutóbb az es években, az evolúciós pszichológia fegyvertárával: eszerint az új tudományág szerint az emberi természet biológiai alkalmazkodások szakszóval: adaptációk sorozatában alakult ki. Az evolúciós pszichológusok azt kutatják, hogy adaptációink az életben maradás és a szaporodás miféle problémáinak megoldására fejlõdtek ki; így kötik össze az emberi viselkedést a biológiai evolúcióval.

Bírálóik egy része azt állítja, hogy e kutatás túl messzire merészkedik, azaz túl sokat akar evolúciós alapon megmagyarázni. Szerintem pont ellenkezõleg, még nem foglalkozik elég komolyan néhány olyan tulajdonságunkkal, amiket leginkább emberinek tekintünk, és amikre a legbüszkébbek vagyunk. Steven Pinker például — a Hogyan mûködik az elme címû könyvében4 — a mûvészeteket, a humort, az irodalmat, a vallást és a filozófiát nem valódi alkalmazkodásnak, hanem az evolúció során kialakult egyéb képességek melléktermékének tartja.

Test és lélek. Sorozatszerkesztõ: Kovács Ilona. A sorozat eddig megjelent kötetei:

A Hogyan mûködik az elme megjelenése után egy BBC-tévévitában Pinkert meg is támadta Jonathan Miller aki nem egyszerû színigazgató, hanem igazi polihisztor azért, mert nem vette számba a mûvészet lehetséges adaptív funkcióit. Nos, e könyvben én többek között megpróbálom a mûvészeket kiengesztelni annak bemutatásával, hogy az evolúciós pszichológia vizsgálhatja és értelmezheti az elmét nemcsak a túlélés, hanem a szaporodás szempontjából is, és így ráébredhet egy valóban lényeges funkciójára.

Az a felfogás, amely elménket csupán hasznos, áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül megoldására való túlélõszervnek tekinti, gátolta a vizsgálódást az emberi alkotókészség, erkölcs és nyelv evolúciójának területén is. A kreatív intelligenciával például néhány fõemlõskutató szerint nem teszünk egyebet, mint machiavellista trükköket ötlünk ki a többiek átverésére és manipulálására.

A legfittebbek túlélésén alapuló elméletek valahogy csak az emberi természet pereme körül rágcsálódnak, távol az elmemûködés lényegétõl. Ráadásul a túlélési nyman lehetőségek ez a rituális szexmentessége igencsak mesterkéltnek tûnik, ha tudatosítjuk: más állatok viselkedését vizsgálva a párválasztás szelekciós mechanizmusait a biológusok rutinszerûen figyelembe veszik.

Sõt, néhányszor akkor is, ha emberekrõl van szó. David Buss és Randy Thornhill például meggyõzõ bizonyítékokat gyûjtöttek arra, hogy mi szexuálisan vonzódunk a csinos archoz, a termékeny testhez és a magas társadalmi pozícióhoz. Amikor elismerik, hogy õseink elméjének bizonyos tulajdonságait a párválasztás befolyásolhatta, mindössze a szexuális és a szociális érzelmekre gondolnak — így magyarázzák például, hogy a férfiak a A CENTRAL PARK 17 nõknél hajlamosabbak kockázatot vállalni, magas társadalmi pozícióra törekedni, vagy kimutatni fizikai erejüket.

Eszükbe sem jut viszont, hogy a párválasztással járó szelekció mély hatással lehetett a megismerés és az egymás közti kommunikáció módjaira; és ugyanígy, számukra az intelligencia meg a nyelv túl komoly ügy ahhoz, hogy kifejlõdésükben a szexualitásnak az elhanyagolhatónál nagyobb szerepe legyen. Engem ezek a hiányok arra késztettek, hogy megkíséreljem a darwini forradalmat bevinni annak a bizonyos utolsó fellegvárnak a falai közé, amit az emberi természet az evolúciós pszichológia számára jelent.

Költõien szólva azon kezdtem töprengeni, miképp folyt az ember evolúciója holdfényben… Tudományosabban pedig azon, hogy a párválasztáson át érvényesülõ szexuális szelekciót miképp lehet hosszú elhanyagolása után beépíteni a tudományos áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül közé.

E törekvéssel tíz évet töltöttem azóta, hogy elkezdtem a doktori disszertációm anyaggyûjtését. És közben számomra egyértelmûen kiderült: a szexuális szelekció elmélete nagyon áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül használható keretet ad ahhoz, hogy az emberi természet bizonyos elemeit jobban megértsük.

Mégpedig pont azokat az elemeket, amelyek evolúciós magyarázat után kiáltanak. A kreatív intelligenciához és más képességekhez azonban eddig nehezen sikerült olyan funkciót hozzárendelni, amely összhangban lenne a tudomány tényeivel. Azt tudjuk, hogy az emberi elme meghökkentõen komplex adaptációk gyûjteménye, de azt nem, hogy ezek milyen biológiai cél szolgálatára jöttek létre.

Az evolúciós biológiának van egy alapszabálya: bármelyik konkrét adaptációt akkor tekinthetjük megmagyarázottnak, ha értjük a fejlõdés során kialakult szerepét. Be kell mutatnunk, hogy az illetõ folyamat besorolható két alaptípus egyikébe: növelte vagy a túlélési, vagy a szaporodási képességet.

Harmadik típus nincs. Az emberi agy túlélést segítõ adaptációi jól ismertek. Tudjuk, miért szeretjük ezt vagy azt az ételt, hogy miért félünk a kígyóktól, és így tovább.

Kézenfekvõ tehát az ötlet, hogy ez utóbbiak magyarázatára vegyük elõ a másik alaptípust: a szaporodási esély növelését, amelynek mechanizmusa a szexuális szelekció. Például szokatlanul gyors, hatékony, bizonyos értelemben intelligens, és eredménye megjósolhatatlan. Ezért kiváltképp esélyes jelölt olyan adaptációk értelmezésére, amelyek egyes fajokban kifejlõdtek, míg más, velük közeli rokon és azonos környezetben élõ fajokban nem.

Az as években a biológusok átértelmezték a természetes kiválasztódás fogalmát, úgy, hogy a szexuális kiválasztódás is beletartozzon. Nem tulajdonítottak ugyanis önálló jelentõséget neki. Nyomukban aztán a mai biológia-tankönyvek is ezt a kiterjesztett fogalmat használják: bennük a természetes kiválasztódás felölel minden olyan folyamatot, amelyben bizonyos gének legyõznek más géneket a maguk túlélési vagy szaporodási elõnye folytán.

James-Dewey-Watson-DNS-Az-Elet-Titka.pdf

Ebbõl pedig szükségképp némi fogalmi zavar áll elõ, miközben az emberi evolúció tárgyalásából a szexuális szelekció továbbra is kimarad. Elismerem, ez eltér a profi biológusok jelenlegi gyakorlatától, de vállalom az enyhe különcködést annak érdekében, hogy a többségükben nyilván nem biológus olvasók elõtt mindvégig világos legyen: a mindennapi túlélés egész más szelekciós folyamatokat indukál, mint a nemi partnerek vonzása, és a kétféle szelekció általában egész más biológiai A CENTRAL PARK 19 tulajdonságokhoz vezet.

Végtére a szakkifejezéseknek inkább szolgálniuk kell az elméletet, mint uralni, nem igaz? Ha Darwinhoz visszatérve a természetes és a szexuális kiválasztódást már a szóhasználatban élesen megkülönböztetjük, könnyebb lesz beszélgetnünk konkrét különbségeikrõl.

Lássuk mindjárt az egyik fontos különbséget! A párválasztáson át érvényesülõ szexuális szelekció sokkal intelligensebb folyamat a természetes szelekciónál.

Ezt majdhogynem szó szerint értem, korántsem csak metaforikusan. A természetes szelekció olyan kihívások eredménye, melyek az egyed fizikai élõhelyébõl és a többi faj közt elfoglalt ökológiai helyzetébõl származnak. A fizikai élõhely tényezõi például a napsütés, a szél, a hõmérséklet, az esõ, a föld minõsége, szóval mindaz, ami például a mezõgazdászoknak is fontos. Mindezek hatással vannak a szóban forgó egyed életben maradási esélyeire, és a természetes szelekcióban e hatások eredõje jelenik meg.

Õk maguk azonban — mármint a nap, a szél, a ragadozók meg a többiek — a legkevésbé sem törõdnek ezekkel az esélyekkel; még az élõ és akár fejlett pszichikummal rendelkezõ képviselõik is csupán saját életben maradásukra hajtanak. Nem meglepõ hát, hogy a tõlük eredõ szelekciós nyomás se nem irányított, se nem következetes, hogy hatékonyságáról vagy kreatív jellegérõl ne is beszéljünk.

Velük ellentétben a szexuális szelekció áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül az egyedet olyan partnerek részérõl éri, akik az eredményben igencsak érdekeltek, hiszen nemi partnerük génminõsége saját utódaik génminõségét is átlagosan fele részben meghatározza. A legtöbb állat, mint ismeretes, génjei egyik felét az anyjától, másik felét az apjától örökli. Késõbb részletesen kifejtem majd: a partnerválasztás szokása részben pont azért alakult ki, hogy az utódok minél jobb génkészlete biztosítva legyen.

A partnerválasztás fenti sajátosságainak eredményeképp sok állat határozottan válogatós: bizonyos udvarlókat elfogadnak, másokat elutasítanak.

A lehetõ legjobb nemi partner kiválasztásában olyan képességeket alkalmaznak, mint az érzékelés, a megismerés, az emlékezés és a mérlegelés; és olyan tulajdonságú partnerekre pályáznak elõszeretettel, amelyek a fittséget és a termékenységet jelzik. Saját fajunkban a szexuális kiválasztódás valójában olyan intelligens, akár mi magunk. Valahányszor egy udvarlót elõnyben részesítünk a többivel szemben, megvalósítjuk ennek a kiválasztódásnak egy aktusát.

Néhányan például jó eséllyel szeretünk bele valakibe azért, mert az illetõ szellemes beszédmodorú és áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül így felmerülhet a kérdés, hogy ezek a tulajdonságok miképp alakultak ki. A szexuális kiválasztódás elmélete szinte triviális választ ad: valamikor régen elég volt a szellemesség és az önzetlenség halvány csírája ahhoz, hogy tulajdonosait több vagy jobb minõségû partnerjelölt megszeresse miattuk — pontosabban hogy inkább õket szeresse meg, mint másokat —, és mivel ezért nekik az átlagosnál több utóduk lett, ezek a tulajdonságok elterjedtek az adott csoporton belül.

A párválasztásban érvényesülõ szelekció természetesen nem favorizálhatott olyasmit, amit nem lehetett észrevenni. Mondjuk a szívkamra ilyen vagy olyan alakját, hiszen az élveboncolás legalábbis szó szerinti értelemben sosem tartozott az udvarlási szokások közé.

Ebbõl következik egy olyan momentum, amire vissza-visszatérek majd, mert igen fontosnak tartom. Mielõtt a nyelv kialakult, elõdeink egymás gondolatait sokkal kevésbé ismerhették meg, mint késõbb a nyelv birtokában; ezért a gondolatokra ható szexuális szelekció bizonyára a nyelvvel együtt jelent meg és erõsödött fel.

Akkor aztán, nemsokára felszerelkezve az önkifejezés más új módjaival mint például a mûvészetekpárválasztó õseink idõnként botcsinálta pszichológussá váltak. Közben persze megõrizték helyüket a példa az opciós kereskedésre szépségverseny zsûrijében is, de a kiválasztás fõ szempontjai a testiekrõl valószínûleg eltolódtak a szellemiek felé.

És ha már a pszichológiánál tartunk: elismerve a szexuális szelekció jelentõségét, ez a mechanizmus esetleg ijesztõen hatékonynak látszik. Ha bármely észlelhetõ tulajdonságot befolyásolhat, a pszichológia által tárgyalt összes emberi tulajdonságot túl könnyedén meg lehet vele magyarázni. Dehát tényleg baj ez? A tudományt semmi sem kötelezi szerénységre; a fizika például hemzseg a szemtelenül messze ható elméletektõl, mint amilyenek például a mozgás Newton-féle axiómái vagy Einstein általános relativitása.

A biológia kapott Darwintól két hasonlóan átfogó kerettörvényt, a természetes és a szexuális kiválasztódást. E kettõ elvileg képes rá, hogy az élõvilág mûködését minden részletében megmagyarázza, a maga áttekintés a legbizonyítottabb bevételről befektetés nélkül bonyolult és gyönyörû sokféleségében. A pszichológusok általában azt hiszik, nekik még nincs ezekhez mérhetõ elméletük; de szerintem a szexuális szelekció elméletét felfoghatjuk a pszichológia részeként is, mivel a párválasztás és az udvarlás — mint emberi tevékenység — nyilvánvalóan a pszichológia illetékességi körébe tartozik.

Kollégáim tehát nyugodt szívvel alkalmazhatják ezt az elméletet épp ott, ahol leginkább szükség van rá: olyan szellemi képességek magyarázatára, amelyek pusztán az életben maradás szempontjából túl fejlettnek vagy túl költségesnek mutatkoznak.

Úgy láttatja ugyanis az emberi elmét, mint ami a kiválasztásnak alanya és tárgya egyszerre, vagyis kiválasztó és kiválasztott is: önmaga katalizálja saját fejlõdését a partnerválasztások révén. Münchausen báró juthat róla eszünkbe, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a vízbõl.